További a Vaják univerzumhoz kapcsolódó cikkek: - 10+1 színész, aki eljátszhatná Geraltot a Netflix Witcher-sorozatában. Nem csak az teszi egyedivé, hogy egy különálló történet, és a korábban megismert karakterek és helyszínek közül is csak néhánnyal találkozunk, hanem az is, hogy olykor olyan, mintha egy teljesen más író könyvét olvasnánk. Sodró lendületű meseszövése, izgalmas fordulatai és sziporkázó új és régi karakterei magukkal ragadnak – olyan ez, mint egy jól sikerült mozis "blockbuster", amit izgatott kukorica rágcsálás kísér, ám a moziból kifelé még lelkesen duruzsoló tömeg másnapra már elfeledi, hogy mit is látott, csak a kellemes szórakozás emléke marad. Grandiózus, kicsit depresszív és kézreszketősen izgalmas. Ó és el ne feledjük Vilgefortzot, a könyvsorozat történetének talán legérdekesebb főellenfelét. Akár a király, kinek kedvenc lányát kellett kiválasztania, magam is évődtem és átkoztam a pillanatot, amikor rábólintottam a kihívásra. Vaják kontra Trónok harca. Én amúgy is hiszek az érdekes figurákat tömörítő csapat dramaturgiai erejében, a háború égette földeken bolyongó, szeretteit kutató Geralt köré gyűlő kompánia az egyik legjobb társaság, akikről valaha is olvastam (talán Glenn Cook Fekete Seregét leszámítva). Hiszen az alkotó tehetségén túl oly sok mindenen múlik egy könyv sikere – hangulatunkon, fókuszunkon, ízlésünkön.
Egy korántsem ideálisan végződő küldetés után Ríviai Geralt válaszokat keresve Kerack királyságába érkezik, ahol szinte már az első percekben összetűzésbe keveredik a városi őrség néhány tagjával, nem sokkal később pedig a messze földön ismert vaják kardjait is ellopják. Úti-regénynek tetszhet a könyv, hiszen jól meghatározott csapásvonalon halad a végkifejlet felé (bár már tudjuk, hogy a visszatekintésektől sűrű Fecske-torony megtöri majd egy csöppet a lendületet), nyomasztó viharfellegként árnyékolva be A tó úrnőjében kiteljesedő jövőképünket. Gyakran madártávlatból figyelve az eseményeket körözünk egyre fent, különböző helyszínek között csapongva, soha nem vesztegelve pár oldalnál többet bármelyiken. Kiválaszthatjuk, hogy csak a könyvek, csak a játékok, vagy esetleg mindkettő érdekel minket, megadhatjuk, mikor kezdenénk, milyen gyorsan olvasunk, mennyit szánunk rá egy nap, illetve hogy a játékokat hogyan pörgetjük, milyen tempóban szeretnénk haladni. Érdemes azonban taktikusan nekilátni a tartalomfogyasztásnak, projektmenedzser típusú embereknek kiváló segédanyagot tudunk ajánlani. Nehéz feladat elé állítottam magam, amikor megígértem, hogy rangsorolom a Vaják könyveket élvezeti értékük szerint. Nehéz is lenne a lista aljára tolnom egy kötetet, ami ennyi fantasztikus kaland nyitánya volt, de kétségtelen, hogy a gyűjteményben szereplő novellák Sapkowski képzeletének legjobbjai. Ezzel pedig elérkeztünk a lista első helyezettjéhez és mindenek lezárásához. Izgulunk, sírva nevetünk és tragédiák fölött borongunk, miközben a regélősen ismerős történetek kellemesen rezonálnak saját kultúrkörünk népmeséivel.
Ne féljetek megosztani velünk. A jobbára visszaemlékezésekre és a trubadúr Kökörcsin feljegyzéseire alapuló narratíva összetettsége mesteri írókészségről tanúskodik, Bonhart karaktere pedig ékes szóval bizonyítja, hogy Sapkowski még mindig az egyik legjobb, ha karakteralkotásról van szó. A The Witcher 3: Wild Hunttal soha nem játszottak annyian, mint most, és valószínűleg a könyvesboltokban sem állnak halomban a Vaják-készletek. Ugyan események tekintetében a könyv már csak a végére gyorsul fel igazán, valahol ott, ahol hőseink hátrahagyják a Vaják erődöt, de ízessége, dialógusai és a bemutatott karakterek okán számomra az egyik legélvezetesebb Vaják regény volt mind közül. Nincs könnyű dolga annak, aki el szeretne merülni Andrzej Sapkowski Vaják univerzumában, ugyanis a teljes sorozat összesen nyolc könyvet tartalmaz, ráadásul ezek közül kettő novelláskötet (amelyekről korábban már írtunk: Az utolsó kívánság, A végzet kardja), egy pedig különálló regény. Az viszont elvitathatatlan, hogy ez a regény a Vaják ciklus méltó végső felvonása. A regény, melynek fókuszában Ciri és a Patkányok, illetve a kétségbeesett Yennefer skelligei nyomozása áll, s melynek Geralt és kurta-furcsa kompániája ad keretet, különösen hangulatosra sikeredett, még akkor is, ha sokkal inkább a karakterjellemek satírozására, mint a történet görgetésére összpontosít.
5 dolog, amit talán nem tudtál a Vaják-franchise-ról. Végtére is ízlésről nincs mit vitatkozni. A későn érkezett, sorrendben nyolcadik kötet egy külön történetet dolgoz fel, ami se nem novellagyűjtemény, sem pedig regény – engem leginkább egy asztal körül játszott szerepjáték-kampányra emlékeztetett a maga egyetlen eseménye köré felhúzott mellékszálaival. A Viharidő egyik fejezetéből képregény készült, amely magyarul Rókagyermek címen jelent meg a Szukits Kiadó gondozásában; a könyvsorozat további részei a továbbiakban is a GABO kiadótól várhatóak a tőlük már megszokott felújított és javított minőségi kiadásban. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a Viharidő egy rossz(abb) könyv lenne, vagy kevesebb; épp ellenkezőleg. Semmiképpen nem tartom ezt mérvadónak és hiszem, hogy a ti személyes toplistátok épp olyan jó, mint az enyém.
Marysia Kluziak készített egy kalkulátort, mely segít, hogy személyes preferenciáink megadásával megtaláljuk a legjobb sorrendet. Bemutatkozik Ciri, megismerjük Kaer Morhent és kibővül a novelláskötetek merész, de kurta ecsetvonásaival felvázolt világa is. Lévén kiterjedésében kurtább, történéseiben viszont sűrűbb a többi regénynél, itt-ott bizony leheletnyit elnagyoltra sikeredett. Meglehet azért, mert így, lendületből olvasva a könyvsorozatot picit soknak találtam a visszahallást: a bevált frázisok és fordulatok kelléktárában picit elvész az eredetiség. Többet megtudunk a mágusokról, a Kontinens politikájáról, és még a vajákok titokzatos céhéről is kiderül néhány új információ, ezen dolgok egymást fedő részei pedig tovább mélyítik a történetet.
A Tó Úrnője éppen olyan, amilyennek egy záró kötetnek lennie illik. Nincs idő elidőzni karakterek és motivációk között, mert futni-szaladni kell a nagy finálé felé. Igazi ízét vélhetően az alapkövek letétele fölött érzett izgalom adja, hiszen itt már sejtjük, hogy valami grandiózus van készülőben. Picit elkanyarodunk a regényciklustól, csak hogy visszatérjünk mindenek kezdetéhez, az első Vaják könyvhöz, ami megalapozta a legendát. Az eredetileg 2013-ban megjelent Viharidő sorrendben a harmadik könyvnek tekinthető, különálló regény, amelynek főszereplője nem meglepő módon a novellákból már megismert vaják. A kicsivel több, mint négyszáz oldalnak köszönhetően Sapkowskinak bőven volt ideje foglalkozni a karakterekkel, elsősorban Geralttal, és a cselekmény is komplexebb. A Viharidő egy érdekes regény. A Vaják legenda – II. Talán csak Ciri világokon átívelő szálai bolygatják meg olykor a narratívát, ami úgy lehet bravúros írói fordulat, vagy alkalmi csapongás… ki-ki értelmezze vérmérséklete szerint. Úgy gondolom, hogy egy óvatos író léptei ezek, aki a sikerhez vezető úton hátrahagyott lábnyomokba szökdécselve igyekszik megismételni az első könyv diadalmenetét, valamivel kevesebb sikerrel. A szálak végre összecsókolóznak, Sapkowski pedig könyörtelen intenzitással borítja ránk az elképesztő történések sokaságát. Én például ha minden könyvet elolvasnék és az összes játékot a kiegészítőkkel együtt végigjátszanám, ütemterv szerint szeptemberre érnék a végére, de simán lehet, hogy elhúzódna a sorozat második évadának premierjéig.
Ez lenne hát az én személyes listám… mi a tiétek? Nyilván szükséges a felvezetés az elkövetkezendő események fényében és Sapkowski magával ragadó stílusa itt is feloldja a nehézségeket – a lebilincselően összetett karakterek (különösen a konklávé szeszélyes asszonyait kedveltem… a férfiú esendőség, na), Ciri sivatagi megpróbáltatásai és persze a Yennel átélt közös pillanatai feledhetetlenné tették ezt a kötetet is. Mindemellett fontos hangsúlyoznom, hogy ez még mindig egy bitang jó novellagyűjtemény, mely ha lehet, még mélyebben járja körbe a rút regék között élő, szakmája sötét hozadéka okán számkivetett vaják létének megpróbáltatásait, arról már nem is szólva, hogy felvezeti az elkövetkezendő könyvek – névleg az öt kötetes monda – érzelmi alapvetéseit. A politikai színtér ábrázolása, a hatalmi tengelyek felrajzolása, a fontosabb játékosok "táblára helyezése" nyomán picit háttérbe szorul az egyén. A ciklus harmadik felvonása az egyik kedvencem, már ha karakterekről van szó.
Sapkowski igazi remekművet alkotott ezzel a kötettel. A GABO-féle új kiadás azonban rendelkezik egy ajánlott olvasási sorrenddel, ezzel is segítve azokat, akik meg szeretnék ismerni Ríviai Geralt történetét, így egy gyors utánaolvasás után bárki belevághat a lengyel író világhírű sorozatába. Sapkowski gondos alapossággal fugázza ki a történet csempéinek hézagait, hogy mire elérkezik a záró kötet, már körömrágva, a fotel szélén egyensúlyozva drukkoljunk azokért, akik egyre inkább hozzánk nőttek a regények során. Az öt kötetes eposz második nagy fejezete nem könnyű, pontosabban nem könnyen követhető olvasmány. Habár rajongok Sapkowski novelláiért – igen, én is azok közé tartozom, aki hiszi, hogy a lengyel mestertolnok tehetsége a frappáns, rövid történetek lejegyzésekkor ragyog a legfényesebben – valamiért ezt a kötetet éreztem a legkevésbé… hm… egyedinek. Ezt követően kiírja, mennyi idő kell, hogy mindent befogadjunk, és mikorra fogunk végezni az egésszel.