A kérdés már csak az, hogy a Testamentumok mit tesz hozzá A Szolgálólány meséjének történetéhez és világához. Az írónő elárulta, hogy az országok történelmi és megítélésbeli különbségei miatt döntött így, hisz Kanada, ha belegondolunk mindig is inkább az az ország volt, ahova "menekülni" lehetett valami elől. Offred beleegyezik, és kapcsolatba kerül a szerelemmel a sofőrrel, amely események sorozatát indítja el, amelyeket a történet részletesen elmesél. A Testamentumok elbeszélőinek szövegei tanúvallomások, illetve az utókornak szánt memoár, és ez az, ami Atwood minden könyvében megjelenik: ki, hogyan tud tanúskodni, kit tekintünk hiteles forrásnak és hogyan tűnik teljesen másnak egy adott esemény különböző szemszögekből. Joggal mondhatjuk, hogy A szolgálólány meséje igazi bombasiker lett, mind Amerikában, mind a tengerentúlon. Atwood remekül érzékelteti azt a változást, amely a nemek közti egyenlőség felbomlásával létrejött az országban.
A Szolgálólány meséje című sorozatot szinte mindenki ismeri, szintén viszonylag köztudott, hogy Margaret Atwood eredetileg 1985-ben megjelent regényéből készült az adaptáció. Minden szabályt be kell tartaniuk, és fegyelmi intézkedéseket kell alkalmazniuk, ha szabálysértést követnek el. Hármójuk közül kétségkívül Lydia néni karaktere a legösszetettebb, így nem meglepő, hogy az ő története veti fel a legtöbb kérdést. Úgy gondolom, A szolgálólány meséjének erőssége éppen ebből a szerkezetből és az elbeszélés technikájából származik, hiszen az utóbbival a szerző jól ellensúlyozza a kevés és nem túl izgalmas történést. Ennek megfelelően a színésznő különösen nagy hangsúlyt fektet azokra a részekre, melyekről tudja, hogy majd utószikronizálnia kell. Így a befejezés előtt még sokáig levegőben lógott a kérdés: hogy lesz ebből folytatás a képernyőn, ha egyszer a könyv oldalai elfogytak?
Korábbi bírói karrierje segíti őt az ítélkezésben, de jó kérdés, vajon kinek is van joga ítélni és milyen erkölcsök és törvények szerint. A Feloldozás, ám ezek is inkább az elrettentést szolgálják. Azt a kevés nőt, aki még mindig termékeny, Gileád alapítói, a parancsnokok háztartásába kerülnek, hogy nekik és meddő Feleségeiknek szüljenek gyerekeket. Úgyhogy bizarr módon a két rossz közül ezt a rosszat választanám… Ráadásul őszintén nem éreztem, hogy a Feleségek sokkal szabadabbak, boldogabbak lennének. A szolgálólány úgy figyelmeztet a jövőre, hogy igazából semmi futurisztikus nincs benne: Atwood ragaszkodott ahhoz, hogy a regény minden eleme olyan legyen, amire már volt példa a világtörténelemben. A politikai szegmensébe, aminek kapcsán az utóbbi időben felkapták, nem szeretnék belemenni, hosszú is lenne, és nem is amiatt olvastam el, hanem egyszerűen csak azért, mert nagyon szeretem a disztópiákat. Csak így egyszerűen Te, név nélkül. Nem kell közgazdász diplomával rendelkeznünk ahhoz, hogy lássuk: mindez elsősorban piaci okokra vezethető vissza. Ha valaki mégsem ismerné, egy disztópikus történetről van szó, ami a hajdani USA területén létrejött Gileád nevű államban játszódik. A Testamentumok 15 évvel A szolgálólány meséje után játszódik, három szemszögből mutatva be ismét egy kicsit Gileád világát és a további történéseket. Ettől eltekintve azonban teljesen át tudtam érezni könyv olvasása során tapasztalt negatív, komor légkört, sőt egy idő után a sorozat túlnőtt a könyvön. A regényt két szuszra elolvastam, nem valami hosszú, ráadásul elég olvasmányos is, és bizony feszült, nyomasztó hangulatú, szóval fenntartotta az érdeklődésemet, annak ellenére, hogy a sorozat alapján már tudtam, mi fog történni. Gileád bűne nem csupán a gileádiakra tartozik. És ez a sorozatban is pont így van.
A könyv három elbeszélője közül a Néni szövege sikerült a legjobban, itt valóban eléri Atwood azt a színvonalat, amit megszoktunk az írótól. Vagy élnek így, vagy meghalnak. Ha egy könyvnek van adaptációja, akár film, akár sorozat, nem mindig nézem meg, ez attól függ, hogy mennyire tetszett a könyv, de ha meg is nézem, szigorúan csak a könyv után. Tetszik vagy sem: a folytatások és a sorozatok korát éljük. A feleségeket kék ruházatuk (Szűz Mária tiszteletére) különbözteti meg, és steril nők, ezért szükségük van a szolgálólányokra, hogy utódokat szüljenek. A szolgálólány meséje azért is arathatott sikert, mert a hatalom működéséről nyújtott egy kortól független képet: nem a férfiak nők általi elnyomásáról van szó benne, hanem sokkal összetettebb és finomabb mechanizmusokat mutatott fel. Bár Atwood nem menti fel őt (nem is lehet), de rámutat: az embertelen rezsimeket is emberek működtetik. A szolgálólány meséje, óriási nemzetközi sikerre tett szert, amihez nagyban hozzájárult a 2016-ban megjelent sorozat is. Bár erre nem lehet mindig alapozni, vannak ugyebár olyan filmek, amik teljesen máshogyan végződnek, mint a könyvek, amelyek alapján készültek. Ez a fejezet reflektál arra a töredezettségre, amely a regény nagyobb részét áthatja, hiszen a visszaemlékezés a kazetták anyagának rekonstrukciója. Margaret Atwood 2000-ben Man Booker díjat kapott The Blind Assassin című kötetével.
Ennek okán születnek meg a szolgálólányok. A Hulu tévésorozata mellett sokan elfeledkeztek - vagy talán nem is tudtak róla - Margaret Atwood disztopikus regényének, A szolgálólány meséjé-nek első feldolgozásáról. Miért piros a szolgálólányok ruhája? Egy nő története, aki a közeli jövőben arra kényszerül, hogy ágyasként éljen egy teokratikus diktatúrában, a totalitariánus berendezkedésű Gileádban, a korábbi Egyesült Államokban, ahol a nők jogai tulajdonképpen nem léteznek. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelő központokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától – a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásától kísérve. Az egyik elbeszélő nem más, mint a hírhedt Lydia néni, aki alapítója a nénik intézményének. Aki olvasta az előzményeket, annak mindenképpen ajánlom, de azért a 10-es skálán nekem ez most csak 8-at ért meg.
Az ország teljes mértékben vallási alapokon nyugszik, minden borzalmat és kegyetlenséget az Úr nevében követnek el, pontosan úgy, ahogyan annak idején, a keresztes hadjáratok során is Isten nevében gyilkoltak, vagy égették a boszorkányokat, eretnekeket. A parancsnok szobája. De csak nem hagyott nyugodni a gondolat, és arra jutottam, hogy inkább lennék szolgálólán, mert lehet hogy megélném, hogy egyszer eljön a diktatúra vége, és még lehetnek gyermekeim, alapíthatok családot. Ez remekül tükrözi Gileád viszonyát a szexualitáshoz is, hiszen az csak vallási rituálé keretében elfogadott. Nem csak a környezetszennyezés káros hatásait kívánják megszüntetni, de a rendbontás, bűnözés, csalás visszaszorítása is legfontosabb célkitűzéseik közé tartozik.
Ez az angolban is megjelenik – Offred –, ami több konnotációval bírhat a magyar fordításnál. A másik két alakot talán az életkoruk miatt nem sikerült hitelesen megformálni, ráadásul ők közel sem olyan izgalmasak, mint az az elbeszélő, akinek – mivel emlékszik a Gileád előtti időkre – többrétű tapasztalata és emléke van. Ha tetszett a cikk tartalma, érdemes lehet tudni a könyvről a sárga tapéta, szerző: Charlotte Perkins Gilman, ezért kérjük, hogy olvassa el ezt az érdekes bejegyzést. Az alapítók meglehetősen radikális megoldásokkal álltak elő, hogy megoldják ennek a nem túl távoli jövőnek a legnagyobb problémáját, a népesség drámai fogyását. Ezek után kitalálnád, hogy hol forgattak? Ráadásul Margaret Atwood irodalmi igényességű szövege legalább úgy sodor magával, mint filmkockáktól várnánk, az írónő úgy játszik a mondatokkal, hogy folyamatosan fokozni tudja a várakozást, az izgalmat, ugyanakkor döbbenetes képekkel sújt le az olvasóra.
Daisy pedig egy kanadai tinédzser, akinek szüleiről kiderül, hogy örökbefogadták és a Mayday nevű, Gileád-ellenes terrorista szervezet tagjai. Nagyon találó a címválasztás, a 'testamentum' szó egyben jelenti magát a Szentírást és végakaratot, végrendeletet is. Atwood nagyon jól ír, de a Testamentumok nem eléggé átgondolt, vagy túl populáris akart lenni, ezért sajnos nem éri el nagy elődje színvonalát. Ami a férfiakat illeti, négy fő osztályba sorolják őket, aszerint, hogy milyen hatalmuk van az új rend társadalmában: Ha többet szeretne tudni a könyvről a cselédmese, szerző: Margaret Atwood, feltétlenül nézze meg a következő videót. A Földünk romlásnak indul, ezért lelkes polgárai – kiket később parancsnoknak neveznek – úgy döntenek, megmentik a bolygót.
Ezekre részben választ ad a Jelenkor 2017-es kiadása, amely egy előszót is tartalmaz a szerzőtől, ami egyszerre beszél Fredé történetéről és világáról, valamint a kötet végén található konferenciáról. Nem a sorozat készítői voltak az elsők, akik potenciált láttak a történet megjelenítésében. Ennek a világnak a legkegyetlenebb figurája iránt ébreszt ezzel valamennyire szimpátiát, mintha jóvá lehetne tenni mindazt, ami másfél évtized alatt történt. "Az iszlám terrorizmus alibije alatt teokratikus politikusok ragadják meg a hatalmat, és első lépésként elnyomják a sajtószabadságot és a nők jogait. Inkább a hideg ráz tőle. Kiderül, hogy Gileád létrejöttekor a férfiak nem voltak hajlandóak a nők problémáival foglalkozni, ezért volt rájuk szükség. Ezzel szűk keretet szab ki, feszültebbé teszi a világot; az olvasót megfosztja a lehetőségtől, hogy többet tudjon, ezért csak azokra a történetekre hagyatkozhat, amik másodkézből érnek Fredéhez.
Ráadásul személyiségfüggő, ki hogyan élné meg ezt az egészet, itt is volt, aki lázadt (vagy legalábbis próbált), mások hűségesek voltak a rendszerhez (vagy annak látszottak), voltak, akik várták a változást, de nem tettek érte semmit, csak szépen, csendben követték a szabályokat. Utóbbit az eredeti tervek szerint idén ősszel láthattuk volna, azonban a koronavírus-járvány miatt a forgatási munkálatokat bizonytalan időre felfüggesztették. Vagyis a közvetítettség – és ezen keresztül a fikcionalitás (vajon minden úgy történt-e, ahogyan a feljegyzésekben olvashatjuk? ) Poul Ruders zeneszerző fantáziája azonnal beindult, miután meghallotta a sztorit és el is készült a mese opera formájában, a végeredmény pedig magának Atwoodnak is tetszett. Waterfordék tolvajok?! Ennek a történetnek a folytatása készült el most, Testamentumok címmel. A probléma megoldására egy új szerveződés erőszakkal magához ragadta a hatalmat. Van egy-két "közösségi esemény", pl.
Tudom, hogy ezek nem nagy dolgok, és sokszor nem nagy az eltérés egy-egy szereplő megjelenését vagy egy jelenetet illetően, de nem értem, hogy ha valaki ősz hajú, akkor miért nem lehet ősz hajú színészt választani a megformálására. A Testamentumok 15 évvel az első könyv után játszódik, és három nő történetét követi végig, a Hulu pedig már be is jelentette, hogy sorozatként fogja adaptálni. Nemrég megjelent a regény folytatása Testamentumok címen. Margaret Atwood kanadai író, költő, irodalomkritikus és feminista.
A főhősnő (Elisabeth Moss) itt ezúttal a June nevet kapta, a formátumnak köszönhetően pedig sokkal színesebben és részletesebben mutatják be az Egyesült Államok megdöntését, Gileád születését és a mindennapi életet. Gileádban szinte minden ugyanolyan, mégis kicsit más. A nőket először a pénzüktől fosztják meg, majd a munkahelyüktől, végül összegyűjtik őket és "kategóriákba" sorolják: a termékeny nők szolgálólányok lesznek, a terméketlenek pedig kimennek dolgozni a biztos halálba – a sugárzó hulladék eltalarítása lesz a dolguk. Lehet találgatni, jóslatokba bocsátkozni, de azt senki sem tudhatja, hogy valójában mi vár az emberiségre. Urbán Csilla írása a Népszavának; könyv;Margaret Atwood; 2020-01-08 12:00:00. Ők az állam működését egészen máshogy képzelték el, mint elődeik, a korábbi szabadság eszmék helyett konzervatív vallási alapú rendszerrel akarták helyrehozni a múlt hibáit. Fredé neve egyébként nem fantázianév – ahogyan azt először hittem -, hanem a Parancsnok (Fred) neve után kapta, ezzel is jelezve, hogy ő nem önálló egyén, hanem a ház urának a tulajdona, hozzá tartozik. Így is érdekes volt olvasni, hogy a Gileádban felnőtt Agnes és a Kanadában élő Daisy mennyire másként gondolkodnak a világról. Persze mindez azzal is magyarázható, hogy eltelt némi idő, és Gileád immár egy másik korszakába lépett. Nem csak a nevéről döntenek, de sokkal árnyaltabb múltat is kap: megtudjuk, hogy mit tanult az egyetemen, mit dolgozott.
A regény nem ad feloldozást, nem kínál információt Fredé férjéről, és éppen az információ hiánya válhat feszültségforrássá az olvasó számára. A Hulu 2017ben sorozatként adaptálta a regényt, elsöpró sikerrel: az első évadot többek között a legjobb drámasorozat és a legjobb női főszereplő Emmy-díjával tüntették ki. Más hangon, más módon, de ugyanarról szólnak: a nemek helyzetéről, hatalomról, illetve (nyíltabban vagy rejtettebben) a környezethez, természethez való viszonyunkról. Atwood kontextualizálja a regényt a mai recepció és a sorozat fényében is, így egy tartalmas, izgalmas esszét kapnak az olvasók a regényről. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. Ez a nyugtalanító és sötét cselekmény, amely minden jelenlegi műben megtalálható, tulajdonképpen Margaret Atwood nyolcvanas évek elején írt regényéhez tartozik, amelyben a híres kanadai író feltűnő előérzettel számolt a mai világ látens fenyegetéséről. A könyv összefoglalója A szobalány meséje (The Handmaid's Tale 1985) a kanadai írónő, Margaret Atwood történetét mutatja be, amely egy futurisztikus disztópikus városban játszódik, ahonnan már készült egy sikeres Netflix-sorozat. Kezdjük a történettel. Atwood regénye mindig két másik történetet juttat eszembe. A szobalányok az a kategória, amelybe Offred, a történet főszereplője tartozik a cselédmese funkciója pedig a szaporodás, mivel ebbe a besorolásba csak a fogamzóképes korú, termékeny nők tartoznak. Még akkor is, ha Margaret Atwood nem írt további részeket, érdekel egy alternatív folytatás.