Azt nem állítanám, hogy tisztességes regényadaptáció, inkább lila utánérzés, és nem merészkedik mélyre Fitzgeraldban. Enyhén szólva mulatságos az aktualizálás, ahogy a plázázásban, social media oldalakon szörfölésben, valóság-show bámulásában, bulizásban megfáradt fiatalok hisztiznek, hogy megölte a lelküket az anyagias világ: Jaj-jaj, a pénz nem boldogít, mert olyan mélyek vagyunk. A Vígszínház ifjú alkotógárdája, melyet volt szerencsénk A nagy Gatsbyvel már megismerni, szemre és a fülre akar hatni, a szellemre olyan nagyon nem. Bölcsességeket, a történéseket és a tárgyakat pedig testmozgással jelenítik meg (a lámpák, a vonat, a hidroplán és a sportautók megtestesítése egyszerűen zseniális), és közben mindent áthat a lüktetés, a fékeveszettség, az önfeladás, ugyanis a (bárminek a) keresés(e) immár fölöslegessé vált. Franciául azonban nem így kell ejteni őket, Baptiste például kapásból "p" nélkül "Bátiszt", Le maître pedig nem Lö metrö, csak Lö metr, Garance sem Gáránsz, hanem Gáransz, François nem Fránszoá, hanem Franszoá.
A magyar változat szereplőinek neve azzal próbál poénkodni? Hasonlóan azokhoz a bonyolult műszerekhez, melyek tízezer mérföldről is jelzik a földrengéseket, valami rendkívüli érzékenységgel reagált az élet apró rezdüléseire. Vidnyánszky Attila írta, aki egyúttal az előadás rendezője is. Hatalmas munkával, de felemás végeredménnyel zárul a műfaji experimentum: eklektikusan építkező, zeneileg különösebben nem innovatív adaptáció született a regényből. Hatásos és nagyvonalú Pater Sparrow díszlete. A musical általában kevésbé használatos többrétegű narratívák megjelenítésére, de a Vígszínház A nagy Gatsby című előadásában olyan érzelmi gazdagság van, hogy a csillogás közben sem veszik el Fitzgerald regényének atmoszférája. Az első felvonásban bántott, hogy némelyik jelenetben – például Nick Carraway, Tom Buchanan, Daisy és Jordan Baker négyesében – (talán a musical jelleg miatt is) túlzottan affektálva szólaltak meg a párbeszédek.
Erős és könyörtelen karaktert játszik Hegedűs D. Géza Meyer Wolfsheimként. Gátlástalan és törtető, neki mindent lehet, aztán amikor rájön, hogy még ő is sérülékeny, akkor már késő. További Kultúr cikkek. Vidnyánszky Attila rendezéseire jellemző metaforáktól, a 20-as évek burkolt rasszizmusától és a férfiak nőkkel szembeni dominanciájától, melyről Buchanan karaktere mellett olyan apró utalások árulkodnak, mint hogy többek között a két rivalizáló hím autóit egy-egy csinos lány testesíti meg. Afféle beavatásban van részünk, a második felvonás előtt már az előtérig nyúló party fogad, táncosokkal, csillámporral, vízipisztollyal és nyakunkba fröccsöntött vízzel, sorok között vonagló színészekkel, a nézők pedig láthatóan jól veszik a lapot. Thorstein Veblen kategóriáját 2014-es tanulmányában Bartha Eszter alkalmazta Fitzgerald hőseire. ) Mindez kiegészül a Vecsei-Vidnyánszky alkotópárosra jellemző nyelvi sajátosságokkal: talált szövegek fragmentumai sorjáznak, idézetek, amelyek erős atmoszférát teremtenek. Számomra egyszerre tűnt elképzelhetetlennek és magától értetődőnek, hogy A nagy Gatsbyt musical formájában viszik színpadra, ám a darab végén mégis az lett a benyomásom, hogy ennél aligha lehetett volna jobb döntést hozni.
Hálás vagyok a Víg csapatának, hogy ilyen sikeresen megcáfolják a darab üzenetét. A színpadi változat zenéjét Kovács Adrián komponálta, szövegkönyvét Vecsei H. Miklós, dalszövegeit Vecsei H. Miklós és ifj. Másrészt pedig a történet zenéért és táncért kiált, így logikus, hogy a darab végtelenül dinamikus és tulajdonképpen a sikerének egyik kulcsa a folyamatos táncban és színpadi játékban van. De ettől még Gatsby változatlanul epekedik és epekedik, a nő pedig gyakran tojik a fejére, kihasználja, de azért incselkedik is vele. A vintage díszleteket Pater Sparrow, az érzéki és izgalmas ruhákat Pusztai Judit tervezte. Személyi tusakodásban nincs részem. A színház tele van, és megszólította a "célzott" korosztályt, a huszon- és a tizenéveseket, akik között divat lett A nagy Gatsby, Facebook-csoportokban terjed a híre, azt lehet mondani, rajongótábora van. F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regényének színpadi változatának zenéjét Kovács Adrián szerezte, szövegkönyvét Vecsei H. Miklós, dalszövegeit pedig Vecsei H. és ifj.
Pusztai Judit jelmezei az 1920-as évek felszínesen csillogó világának ábrázolásában autentikusak. Szilágyi Csenge Jordan Bakerként hatásosan jéghideg. Hat film is készült a műből, azt, amelyiknek Coppola írta a szövegkönyvét, Jack Layton rendezte, Gatsbyt Robert Redford, a beteljesületlen szerelmét, Daisyt Mia Farrow adta, két Oscar-díjat kapott. A jazzkorszak mindent elsöprő vitalitását minden esetre felidézte, az alkotók által a nézők zenei referencia pontjainak vélt művek szándékos egymásba játszatása egész jól sikerült. Vidnyánszky Attila jegyzi, mint ahogyan a Vígszínház weboldalán olvashatjuk. A táncosokra nem lehet panasz, ahogy a zenészekre sem, a koreográfia pedig minden pillanatában magával ragadó. Balázs, Misik Renáta, Nagy Lili Anna, Nánási Attila, Orosz Gergő, Papp Tamás, Rábaközi Gergő, Rimár Izabella, Safranka-Peti Zsófia, Stohl Luca, Szabó Rebeka, Szigethy Norbert, Tokai Rita, Tóth Brigitta, Viola Péter, Vitárius Orsolya, Zenészek: Balázs Tamás, Bali Gabriella, Báthori János, Bettermann Rebeka, Bille Gergő, Brunner. Az egykori elveszett nemzedék új arcokkal és más időben, de visszakopog.
Megírom, amit láttam. Dinamikus, szemgyönyörködtető revü bontakozik ki előttünk, amely zenei értelemben nem nyúlik vissza az alapszöveg történeti idejéhez vagyis a húszas évekig (mint a regényből Mia Farrow és Robert Redford főszereplésével készült 1974-es moziadaptáció), hanem korunkat idéző dallamvilágot használ (ha nem is olyan radikálisan, mint a 2013-as, Carey Mulligan és Leonardo DiCaprio fémjelezte, a hip-hopot is bevető filmváltozat). Így egy olyan musical készült, amelyben nincsenek zárt számok, hanem egy-egy sor vagy dialógusrészlet is elhangozhat énekben. Noha a rendezés az eredeti mű összes lényegi kérdését felveti és jól adagolja, hihetetlen ötletgazdagsággal és ritmusérzékkel mutatja be, a feleslegességből fakadó csalódott fájdalom és hiány nem érződik eléggé az előadásból.
Néha, máskor a modernizálás, az újító szándék önkényes, bizarr; az átirat üti, sőt le is veri az alapművet. Ami a színészi játékot illeti: le előttük az összes kalappal! Kerülöm az elvárásokat és az ingerült megbélyegzést. Ez így nem a regény, csak a nevek azonosak. Mielőtt fejest ugranék az események tengerébe, nem hagyhatom szó nélkül a díszletet és a jelmezeket, melyek pillanatok alatt képesek berántani a nézőket az 1920-as évekbe, ahol az újgazdag körökben minden este csordultig telve van a pezsgőspohár és a fényűzés és magamutogatás a tetőfokára hág.