Salakszentmotorosi prézlifesztivál, Laci bácsi kisüti a világ legvastagabban panírozott rántott húsát: a helyi sajtó lelkesen beszámol, a szervező péercikkek tucatjait díleli le, ájult hungarikumozás, a gasztronómia remekei, kézművesezés, harminc másodperc az M1 Híradóban. Séfünk egy másik, ízekben édesebb változattal is készült. Libatepertőt nem merünk venni, látványosan megégetett, kiszárított darabok bódészerte. A kicsit optimistább végkifejlet miatt, és hogy lássuk, a kézművesség nem minden területen egyenlő a vásári kamuval: a kiábrándító libamájtapasztalatok után átrándultunk a Mikszáth téri Főzdefesztre, és gyorsan kóstoltunk két-három egészen kiváló magyar kézműves sört, meg persze egy-két rosszat is, de belefért, akkor már volt miért örülni. Kolbászok, szalámik ipari középminőségben, semmi figyelemre méltó, néhány kézművesnek eladott termék pedig szépen szemlélteti a magyar kézműveskamu minden tünetét: a rettenetes minőséget termelő élelmiszer-ipari cégekből kiszármazott szakemberek családi körben, rosszabb technikai körülmények között folytatják azt, amit ott abbahagytak. Borbás marcsi sütemény receptek. Semmilyen más magyar élelmiszer-ipari termék nem jutott még eddig. Volt itt Globus szintű mustárt kínáló mustáros, az 1980-as csapolt kőbányai vonzónak legkevésbé sem mondható aromavilágát újjáélesztő sörös, voltak a késő kádári szocializmus jelképeivé vált konzervek, aromákkal készített "különlegessségek".
A fesztiválőrületben külön kórkép a budai várbeli fesztiváloké. Édesköményt, lilahagymát, koktélparadicsomot aprítunk. A libamáj még a közelében sincsen. Nagyon fontos, hogy megtisztítsuk, és körülbelül négy részre felvágjuk. A kétféle, pecsenyemájból és hízottmájból készült pástétomok korrektek, a rillette nem lett igazán jó, de a séf elnézést kérően föl is hívta erre a figyelmet; a házilag enyhén füstölt libamellbe töltött libamáj gondosan elkészített, de értelmetlen étel: az elején a libamáj nyomja el teljesen a mell ízét, aztán a füstösség terpeszik rá a libamájra, a két íz nem alkot harmóniát. Pedig a szervező Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. Élvonalbeli éttermeket ígért a fesztivál honlapja, valójában a hazai másod- és harmadvonal volt jelen, de még a legjobb szándékú, legigyekvőbb szakácsok is nehezen boldogultak azzal az alapanyaggal, amit kaptak csúcsminőségű hazai élelmiszer néven. 5 szem koktélparadicsom. Vezérigazgatója szerint annyira különleges hungarikum, hogy az embernek szinte kedve támad a hátára tetováltatni rovásírással, hogy FOIE GRAS. Sült császár borbás marcsi receptje. Ha megvagyunk az előkészületekkel, két serpenyőt melegítsünk elő. Persze a Főzdefesztet nem is agrármarketingpénzekre pályázó cégek szervezték, hanem lelkes civilek, egy létező mozgalom, közösség. Az alapanyagunkat nem konyhakészen kapjuk a hentesnél.
A kismillió gasztrofesztivál közül jó ha négy-öt értelmes, valódi hagyományt és valódi minőséget mutató akad. A közönség pedig hamburger helyett töki pompost rág, minden fesztiválok leghungarikumabbik kedvencét, keletlen, sületlen, rossz kenyértésztán ipari feltéteket, kolbászt, szalonnát, tejfölt. Az elsőbe kacsazsír, szív, lilahagyma és paradicsom kerül. A sikeres és hiteles borfesztivált majmolók egy-két dolgot el szoktak felejteni: az a fesztivál nem azért működik, mert a Várban van, hanem mert ebben az ágazatban kialakult már valamiféle termelési kultúra, választék, hozzá pedig érdeklődő, sőt értő közönség. Borbács Marcsi és Bereznay Tamás séf ezúttal a szívből készít finom fogásokat mindössze pár perc alatt. Ha lehántjuk a sztoriról ezt a hungarikumbaromságot: Magyarország a világ második hízottmáj-előállítója, Franciaországtól messze-messze lemaradva (majdnem tízszer ennyit termelnek a franciák), Bulgáriát kicsivel megelőzve. Kiszúrnak valami ételt vagy terméket, amiről úgy gondolják, hogy van némi hagyománya a környéken (többnyire valójában nincs, jobb esetben valaha volt, de már nincs), megpályáznak néhány milliót a feneketlen agrármarketing-keretek valamelyikéből, és mehet a fesztivál. Borbás marcsi nyuszis sütemény. Négyórás keringés a kézműves magyar termékeket ígérő fabódék között üvöltő álnépi akusztikus környezetszennyezéstől kísérve (a szervezők nem bízták a véletlenre, elbújni sem lehetett az üvöltő ricsaj elől: lelkiismeretesen behangfalazták az egész teret). Nesztek, gasztronómia!
A melléje kért libamellet kemencéből veszi ki a szakember, majd a húsos felével lefelé kezdi sütni vaslapon. Pénteken két kísérletet tettünk, hogy befogadjuk a libamájfesztivál üzenetét, illetve az ott hozzáférhető termékeket - kevés sikerrel. A hatalmas fantáziával, üzleti érzékkel és gasztronómiai tájékozottsággal megáldott önkormányzatok mind ebben vélik megtalálni a kiugrási lehetőséget. Az eredmény nem okoz csalódást, miszerint: kiszáradt, kiszálasodott borzalom. A legjobb minőségű libamájakat előállító magyarországi cégek francia tulajdonban vannak, csak Franciaországba termelnek, a magyar közönség nem is találkozhat a termékeikkel. Társaságunk felszisszen, nem érti. Citrusfélék belekomponálásával egy egész más ízélményhez juthatunk ugyanazzal az alapanyaggal. Ízlés szerint ecettel és sóval fűszerezzünk. A negyedik étterem - szintén élvonalbeliként emlegeti a rendezvény weblapja - standjánál pedig annyira rémisztően nézett ki a vásári óriásserpenyőben barnított hús vagy inkább libamorzsalék, hogy meg sem mertük próbálni. Ehhez legelőször is hiteles és működő eredetvédelmi rendszer kellene: hogy csak a jól, az előírásoknak megfelelően tartott állat megfelelően kezelt mája lehessen különleges minőségű termék, ne lehessen önkényesen kinevezni ennek-annak (hagyományos magyar íznek vagy kézművesnek vagy hungarikumnak) például a fesztiválon árult gyönge minőségű májakat. Ízesítésnél követhetjük az előző sémát: egy kevés ecet, só, bors, valamint a narancs reszelt héja. Egy ilyen lacipecsenyés, álkézműveses fesztivál semmit sem segít a helyzeten. Itt egyébként a kenyér is tisztességes minőségű, nem ipari.