Pedig alapvetően nem vagyok ellensége a feldolgozásoknak, a kortárs irodalom egyik legnagyobb erényének tartom, hogy folyamatosan átértelmezi a korábbi történeteket, és aktualizált üzenettel újraközli őket. Elon Musk amerikai üzletember épp a napokban jelentette be, hogy Neuralink nevű új cégének célja az emberi agy és a számítógép összekapcsolása. Ha pedig a sztori már semennyire sem tükrözi a forrásművet, akkor nevezzék máshogy – leegyszerűsített mondatok, de valamennyire igazak. Ugyanebben a témában az A. I. sokkal hatásosabb érzelmileg, azt a mai napig nem tudom fapofával végignézni, pedig sokszor láttam már. Ráadásul a Ghost in the Shell kapcsán azért is vagyok még megengedőbb, mert az 1995-ös verziója egy nagyon távolinak tűnő cyberpunk világban játszódott, amit sokan úgy néztek végig tátott szájjal, hogy nem is értették, miről szól. Mégis, azt kell, mondjam, hogy nagyobb írói szabadsággal ez a film még 2017-ben is képes lehetett volna újat mondani. Persze ez valamennyire érthető: egy 100 millió dollárt kóstáló hollywoodi szuperprodukcióról van szó, mely elsősorban azért jött létre, hogy tovább vastagítsa a producerek, és a stúdió zsebét. Már az piszok gyanús volt, hogy a UIP 22 (!!! ) A cselekmények sziklaszilárdak, baromi jól összerakott forgatókönyvet kapott a film, a narratíva többszálúsága nem nehéz, nem bonyolódunk bele, szépen futnak egymás mellett, hogy a végére egy tökéletes befejezést kapjunk. Pedig ne legyen kétségünk, akadnak ott is tehetségek, csak szimplán magukkal kell hordozniuk azt a számtalan (nagyon helytelen) kulturális sztereotípiát, amit gyakran a Nyugat pakolt rájuk, ennélfogva a döntéshozók – a nézőkre hivatkozva – nem is igazán gondolkodnak bennük, mert hát nehéz őket elképzelni átlagos emberekként, és ez elég komoly társadalmi probléma. A többiekre meg aztán teljesen felesleges szót fecsérelni, mert senki se tud igazán érvényesülni. Egyszóval látványilag remek és jól néz ki. Páncélba zárt szellem.
Rengeteg érdekes filozófia kérdés felmerül az alaptörténet kapcsán. Erősen megkérdőjelezhető a Páncélba zárt szellem létjogosultsága, nem mondhatni, hogy túl nagy szüksége lett volna rá a világnak, bár azt sem lehet ráfogni, hogy borzalmas lenne, ellenben amiért egy totálisan kiszámítható, tucatfilmet csináltak belőle, így leginkább egy semleges, érzelemmentes produkcióként lehet értelmezni. Sajnos maga Johansson hiába alkalmas fizikailag a szerepre, egyszerűen fogalma sincs arról, hogy egy robotikus ember hogyan mozog, hogyan reagál, és ebből a szempontból a "csak tévés" Westworld alig ismert szereplői simán rávernek jó pár kört. Szerintem nagyon szépen utaltak a '95-ös anime ikonikus jeleneteire, és még az Innocence-ből is vettek át elemeket. Egy remek alapanyagból egy piszkosul középszerű valamit sikerült mozikba küldeni. Sok támadás érte a készítőket amiatt, hogy az eredetileg ázsiai Motoko őrnagy szerepét Scarlett Johanssonra osztották – azonban a film láttán, sajnos azt kell mondjam, hogy Scarlett Johansson az egyetlen igazán értékelhető eleme ennek az alkotásnak. De ez a kidolgozottság a karakterekre is igaz. Ez a jelenetsor kompletten benne van a sorozatban (SAC).
Az Őrnagynak csupán egy valamije nincs: emlékei. Ne halogassa senki, pár nap múlva letörlik a legdurvább horrorfilmet a Netflixről. Szögezzünk le két dolgot az elején. Szerintem ez csak sztereotípia. A jogokat még 2008-ban vette meg a DreamWorks és Steven Spielberg, és hosszú évek szenvedései után sikerült eljutniuk oda, hogy nemcsak leforgatták a filmet, hanem egész erős szereplőgárdával, fantasztikus látvánnyal, és minimum közepes színvonallal cáfoltak rá arra, hogy a videojáték-adaptációk mellett a japán produkció átvétele a másik mumusa Hollywoodnak. Másrészt meg pont a GITS testcserélős, kiborgos, univerzális világa kapcsán értelmetlen is a hiszti. A Hanka névre hallgató, robotikával foglalkozó nagyvállalat paradigmaváltásra készül: emberi agyat ültet egy robottestbe, hogy egy olyan gépet hozzon létre, amely logikai alapon működik, vannak intuíciói, vannak érzései és megérzései - van értelme, és ezáltal ő lehet a tökéletes fegyver. Videót dobott ki hozzá, eddig a Minyonok volt a "csúcstartó" 17 videóval. Habár eltér a pontszámunk, de sok mindenben egyetértek nem volt eget verő élmény, de az előzmények ismeretében nem is vártam sokkal többet egy vizuálisan igényes Ghost in the Shellt nyomokban tartalmazó akciófilmnél, és azt meg is kaptam. Semennyi teret nem kaptak, pedig többet érdemeltek volna. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a Ghost in the Shell moziváltozata sem próbál meg felülemelkedni ezen a problémán. Ám élőszereplős adaptációra egészen mostanáig még nem volt példa, Rupert Sanders filmje viszont hiába igyekszik hű maradni a gyökerekhez, talán pont ez tette középszerűvé a Páncélba zárt szellemet. Valamikor 17-18 évesen futhattam bele a tévében az eredeti animébe, és imádtam, amíg el nem aludtam rajta. A film úgy mutatja be a fontosabb jeleneteket, ahogy azt a mesében láttuk, és maguk a karakterek is olyan elmesélést kaptak, ahogy azt megköveteltük a stábtól.
Csakhogy mostanra ez a probléma odáig harapódzott, hogy míg pár éve még Jackie Chant, Lucy Liut, vagy Jet Lit az egész világ ismerte, ma már egy A-listás színészt sem tudnánk mondani, akinek legalább a felmenői közt lennének ázsiai színészek. Gyakorlatilag egy science fictionbe oltott Jason Bourne féle akciómozival van dolgunk. Egy igazi Cyberg-világ jött el, elmosódnak a határok az emberek és gépek között, az elvesztett emberi testrészeket, szerveket képesek mesterséges implantátumokkal pótolni. Valahol Ázsiában lehetünk, talán egy japán kikötővárosban, de az is lehet, hogy Hongkongban. ) Ez részben a fantasztikusan megrajzolt és animált világnak, részben pedig Kenji Kawai zsigerekig hatoló zenéjének köszönhető. Amivel viszont végül sikerült meglepni, az a színészi játék volt. Én ilyenkor kétkedve néztem, és azt mondtam, hogy nem. A mostani blockbuster sci-fikhez képest még így is egy élvezhetőbb és stilisztikailag igazán egyedi alkotás, de egy lebutított és szájbarágós Páncélba zárt szellemet kapunk, kicsit több páncéllal és sokkal kevesebb szellemmel.
Az emberek pedig természetesen fizikálisan nem tudják felvenni a versenyt egy robottal. Ez pedig egy tömeg gyártott termék volt, egy kis gyári hibával, majdnem más lett, de szerencsére korrigálták (irónia). Persze nem mindenhol, hiszen a finálé... de erről egy kicsivel később. Eredeti cím: Ghost in the Shell. Nos, ebben nem érheti szó a ház elejét, köszönhetően Rupert Sandersnek, akinek a film rendezése mellett elsődleges feladata volt, hogy a Páncélba zárt szellem egy olyan vizuális élményt okozzon a nézőknek, amire évek múltán is emlékezhetnek. A készítőknek remekül sikerült elcsípnie az egyik lehetséges jövőnk hangulatát, a Deus Ex-szerű életet és környezetet (ha már gamermagazin vagyunk). Ez a karakter Kouze, akit a legendás Bábjátékosról mintáztak, de sajnos igen gyengén. Ami marad, az szellem nélkül is van olyan érdekes, hogy elgyönyörködhessünk rajta. Ez a legnagyobb baja a Páncélba zárt szellemnek: a páncél szépen csillog, de a szellem valahogy alig érzékelteti a jelenlétét.
A sok visszhang ellenére az akciófilmekkel és a képregényfilmekkel berobbant Scarlett Johansson hibátlanul hozza a szerepét. A jövőbeli város lüktetése, alaposan kidolgozott textúrája, hangulata felsőkategóriás munka, akárcsak a sok apróbb popkult utalás elrejtése is. Arról már nem is beszélve, hogy komplett jelenetek lettek átemelve az eredetiből.
Az amerikaiak a japán szellemiséget nemhogy nem akarják, nem is tudják megidézni, hiszen az mérhetetlenül távol van tőlük – és ebben az esetben az ő szemszögükből nézve nem is lenne túl jó ötlet, ha egy nagyköltségvetésű mozifilm sikere a tét. Ugye nem csak én érzem azt hogy ez akár a '95-ös eredeti, előzményfilmje is lehetne akár? Mert igazából neki amolyan magyarázó funkció jutott. A Karib-tenger kalózai szépsége élete alakítását nyújtja ebben az új filmben. A fiktív japán város fizikai mivolta szinte ki sem látszik a holografikus hirdetőtáblák és a neonfényben úszó épületek alól, amit megfejelnek az embernek már csak jóindulattal kinéző, kiber "tuningolt" polgárok. A csapat vezetője, Motoko Kusanagi példás rendőrnő, akinek a sikereiért súlyos árat kell fizetnie, mivel az agyán kívül minden más szerve gépi eredetű, emiatt pedig kénytelen folyamatosan megkérdőjelezni saját emberségét. Ennél alkalmasabb időpontban nem is érkezhetett volna az angol nyelven Ghost in the Shellként érkező film. A sztorival erőlködtek, hogy átalakítják kicsit, és utalgatnak a klasszikus animére.
Biztos sokan hallották már, hogy ennek a gépnek bizony lelke van. Ehelyett az egyén, nevezetesen az Őrnagy problémáira, emberi mivoltának megkérdőjelezésére koncentrál a sztori, aki ráadásul emlékeinek hiányában inkább azzal van elfoglalva, hogy meglelje a ki is vagyok énre a választ, így viszont minden más lényegi elem háttérbe szorul.