Ha pedig nem tudod megoldani, akkor mi értelme van az aggódásnak? Viszont mindkettővel az egyetlen vagyonodat, a jelen pillanatot vesztegeted el. Mennyivel egyszerűbb egy fának, nem igaz? Amikor például átélsz egy pár percig tartó kellemetlen, megalázó, vagy fájdalmas élményt (beszól valaki, veszekszel egy szeretteddel, esetleg ellopják a tárcádat), aztán az élmény ugyan lezárul, Te azonban még napokig, hetekig, vagy akár évekig is tovább játszod azt az agyadban, az nem túl praktikus használata központi idegrendszered irányítóközpontjának. Van időd azon gondolkodni, hogy mi lesz, ha lezuhansz? De én csak húztam-halasztottam, és csodálkoztam, hogy az életem semerre sem halad. Mi van, ha egy sorozatgyilkos éppen ma, éppen most, éppen itt, éppen engem szemelt ki következő áldozatául?
"Ha meg tudod oldani a problémádat, akkor mi szükség van az aggódásra? Vagy egy huszonhatodikat. Keresed a megoldást, próbálkozol, és ez nagyon jó. Végigjártam már ezt az utat én is néhányszor. Ugye milyen borzalmas? A hibáid legyenek a tanítóid! Vagy még bele sem kerültél, de már azon görcsölsz, hogy mi van, ha belekerülsz. Vess egy pillantást az alábbi képre. És még a tájat sem tudod megcsodálni útközben. És tudod, mi történt ez a rengeteg átagyalt óra, nap és hónap hatására? Hiszen egyetlen személy, aki életed végéig melletted lesz, az te magad leszel! Nem az a gond, hogy használod. Nyitókép: Matrai David Photography/Fallinlovewithmoments Project.
Erre érdemes mindig emlékeztetned magad. Éld meg őket, érezd a félelmet, érezd a csontig hatoló fájdalmat, törj össze, hagyd, hogy lenyomjon a padlóra, amit átélsz, aztán szedd össze magad, állj fel, és keresd meg, hogy mit tudsz Te magad tenni azért, hogy jobb legyen. Mindenki életébe megérkeznek egyszer a viharfelhők. Így hát, ha időt szánsz arra, hogy másokat megismerj, magaddal miért nem teszed? A túlélés érdekében is, és a lelki békéd megtalálása szempontjából is. Egyedül voltam, és attól féltem, hogy egyedül is maradok. Ahelyett, hogy találgatnál, vagy ellenőrizgetnéd őt, inkább gondolkodj el azon, hogy mi az oka a bizalomhiányodnak. Én mindig is nagyon rosszul kezeltem ezeket a helyzeteket. Megérted, hogy a csónakos vagy, nem pedig a folyó. Talán csináltad már, de ha nem, akkor is el tudod képzelni.
Azon agyalsz, hogy vajon megcsal-e a párod? Majd arra lettem figyelmes, hogy a lány, aki nap mint nap felkel, már nem én vagyok, hanem egy a külvilág által formált játékszer, akiből mindenki kénye kedve szerint veszi ki, amit akar. Van időd tétlenül pörgetni az agyadat a lehetséges végkifejleteken? Tiéd a csónak, de a folyó nem. Csak akkor van ideje az agyadnak rágódnia, amikor a folyó nyugodt, és nem vagy közvetlen életveszélyben. "Mi van, ha megtámad valaki? Elengeded a görcsös irányítási kényszert, és nem az egész világegyetemet, a nagy egészet akarod a magad képére formálni, hanem hozzáteszed a saját kis részedet, a többit pedig elfogadod olyannak, amilyen. Lehet, hogy az agyad egy helyben toporgása helyett inkább érdemes továbblépned egy lépéssel, és azt mondani: "Oké, ez a félelmem, ez és ez történhet, és ha megtörténik, akkor ezt és ezt tehetem azért, hogy jobb legyen.
Ahelyett, hogy beletörődve magadba roskadnál, vagy tétován forgolódnál, próbáld újra, próbáld picit másként, próbáld picit jobban. Evezel, húzod a lapátokat, mint az őrült, a túlélésed érdekében. Pedig a kihívások azok, amik segítenek a fejlődésben.