A világmindenség roppant misztériuma talán csak az emberi agy véges felfogó természetében rejlik, hogy ami minket körülvesz, csak alig épp, hogy fel tudjuk dolgozni. Ezek után nem csoda, hogy a filmterv rengeteg rendező és stúdió keze között megfordlt már. Lehet, hogy King egy pillanatra sem hagyja el a ponyva világát, nem tágítja ki a valóságra (értsünk is ez alatt bármit) a mondanivalóját, de a zsánerirodalomban nagyon is otthon érzi magát. Itt látszik, hogy a Sony tényleg nem gondolt semmit komolyan, összecsapták egyszerűen és bedobták a mélyvízbe, aztán majd lesz valami. Kinget főleg A Gyűrűk Ura meg A jó, a rossz és a csúf ihlette meg, gyakorlatilag western felállást vitt egy sosemvolt fantáziauniverzumba. Az a történet sokszor még a mai napig eszembe jut. A setét tornyot nem hagyták békén. Brutálisan csonka, atmoszféragyilkos játékidő.
A Setét Torony egy sokrétű, bonyolult szerkezetű, és bő lére eresztett mese, amely az időt és a teret sem kímélve fordul vissza önmagába, és amelyben az író narcisztikus hajlamai is előszeretettel szökkennek szárba. Christopher Paolini mindössze 16 évesen írta meg Eragon című regényét, melyet kiadótulajdonos szülei jelentettek meg végül, a kötet pedig nagy sikert aratott, holott lényegében semmi másról nincs szó, mint egy nem túl jól kivitelezett Gyűrűk Ura-koppintásról, teljesen nyilvánvaló áthallásokkal. Ám így a film, sablonok közé szuszakolva, minden esélyét elvesztette arra, hogy felérjen eredetijéhez. Szerintem egyszerűen gyönyörű nő a Vikingek sorozatből jól ismert Lagherta. Aki ismeri Stephen King munkásságát (én igen, rajongók érte), az tudja, hogy A Setét Torony hány könyvből és körülbelül hány oldalból álló epikus történet, amit a mester nem egy év alatt tett le az asztalra, erre kapunk egy 95 perces (stáblistával együtt) filmet, hát már ez sántít, de rendesen. Az Amazon korábban maga birtokolta A sötét torony jogait, és egy olyan projekten dolgoztak, ami csak a pilot fázisig jutott. Számos művével találkoztam már, de a Setét torony sorozatból eddig csak az elsőt olvastam, hamarosan folytatom majd.
Ám az ezt követő 90 percben mégsem ezt a világot ismerjük meg, hanem helyette teszünk egy enervált utazást a közhelyek földjére. Az hogy végül egy alig kicsit több mint másfél órás film lett a végeredmény, sok mindennek köszönhető - részben annak hogy az alapanyagot kézbe vévő rendezők nem mindig értették pontosan a koncepciót. Stephen King egyik leghíresebb regénysorozata kétséget kizáróan a Setét torony-sorozat. Az unalmas cselekményt, a gyakran teljesen indokolatlan látvány sem rázza fel, egyszerűen semmi sem működik a filmben! És most, hogy már minden bizonnyal mindenki elaludt, elárulom, hogy a hosszú bevezető azért kellett, mert fontosnak tartottam tisztázni: ez a cikk a Setét torony filmről szól, nem a regényekkel ápolt kapcsolatáról, sőt még csak a Kinghez fűződő hitelességéről sem. Nah jó, legyen 200… vagy …. Nincs más mondandóm. Aki követte Mike Flanagan munkásságát az elmúlt években, az tudhatja, hogy különösen jól bánik a Stephen King-adaptációkkal. Jake a film legjobb alakja – és az őt alakító Tom Taylorról fogunk még hallani -, no nem azért, mert annyira eredeti karakter lenne, hozzá hasonló, kicsit fura tinisrácból már annyit láttunk, de az ő története kicsit hihetőbb és jobban kidolgozott, mint az egymást üldöző két ősellenségé. Hogy miért jobb neki a démonokon uralkodni, mint az embereken? Számos útitárson gázol keresztül, vagy épp menti őket meg. Mind a Rolandot egyébként korrektül eljátszó Idris Elba, mind a flegmán és rutinból arcoskodó McConaughey kevésnek bizonyul ahhoz, hogy megmentse a produkciót. A film hivatalos leírása: Léteznek más világok is.
A Setét Torony kötetek pedig szépen megnevezik a "kingizmusokat": már az Azban is egy gyerekekből álló ka-tet harcolt Krajcárossal, csak akkor még nem tudtuk, hogy ezt a jelenséget, ezt a sorsközösséget így hívják. A Harcos szó szerint azt mondja a srácnak, hogy álmai és rajzai csak a vágyai kivetülései: hazudik, de ez egy szép metafora arra, miről szól valójában ez a történet. Nem rossz, csak éppen mint minden más a filmben: kevés. Az alapvetően látványos világ megalkotása nem volt egyszerű, és itt bizony már látszik a megnyirbált költségvetés. Mivel Kinget annyira lenyűgözték Flanagan adaptációi, a Bilincsben és az Álom Doktor (nem kis teljesítmény, tekintve, hogy az író híresen gyűlölte Kubrick A ragyogás című filmjét), az alkotó teljes támogatását élvezi. A Páncélba zárt szellem után idén másodszor csúfol meg egy roppant összetett univerzumot egy lebutított hollywoodi adaptáció. Ez pedig valahol mégis csak lenyűgöző, hiszen nem egy levitézlett, másodkategóriás arcokkal forgatott fantasy-ról van szó, hanem minden idők egyik legnépszerűbb írójának főművéről és annak adaptációjáról. Jack (Tom Taylor), a kisfiú, abba vetett hite, hogy megmentheti a világát, Roland, a revolver hős (Idris Elba) bizakodása, hogy bosszút állhat ősellenségén, Walteren (Matthew McConaughey).
Az első és harmadik fejezetben a sötétebb tónus miatt ugyan nem tud ennyire kibontakozni a festőiség, de ott is egy konzisztens, mutatós összképet kapunk. Roland Deschain (Idris Elba) az utolsó Harcos, a hatlövetű mestereként örök harcot vív Walter O'Dimmel (Matthew McConaughey), a feketébe öltözött emberrel, hogy megvédje a Setét Torony épségét. Az Aspire: Ina's Tale semmiképpen nem egy rossz játék. H. G. Wells 1895-ös sci-fi regényét 2002-ben a szerző dédunokája, Simon Wells adaptálta, és bár önmagában egészen nézhető filmről beszélünk, dramaturgiailag számtalanszor megbicsaklik, a hangulata is meglehetősen eklektikus, de a nagy baj mégsem ez vele, sokkal inkább az, hogy a forgatókönyvét a stúdió önkényesen alakította a forgatás közben, és ez természetesen a végeredményre is rányomta a bélyegét. Spoilerek a regényekről!!! Igen, így együtt, a főhős, a revolverforgató Roland, vagyis a Harcos pisztolyait például Artúr kardjából, az Excaliburból kovácsolták, ő maga pedig egy vadnyugati lovagrend utolsó tagja, és egy Jake nevű New York-i srác róla álmodik, meg a Fekete Ruhásról.
Írásmód; STEPHEN KING! Látomásaiban egy óriási fekete tornyot, egy fekete ruhás embert és egy harcost lát állandóan. A regények elején és végén maga King beszél a történetek keletkezéséről. Lassan kiheverjük a Setét Torony csúfos filmadaptációját, és reméljük, az Amazonra készülő sorozat begyógyítja a sebeket.
A mitológiai- vagy bibliai elbeszéléseken át egészen a 21. század irodalmáig. Térjünk rá a másik dologra: mi ez a korhatárbesorolás? Részeredményeket sikerült elérni, de azért jóval több kellett volna egy franchise felépítéséhez, és itt bizony erről lenne szó, egy filmtrilógiáról, ami viszont most úgy néz ki, az első részénél meg is állhat, hiszen az egyetlen kiemelkedő eleme az alapanyaga. Hogy valami jót is írjak, a King rajongók néha elmosolyodhatnak majd a film alatt, mert tényleg teletűzdelték A setét tornyot mindenféle apró utalással az író többi sztorijára, bár ezek jelentős részét már a trailerben kilehetett szúrni, szóval sovány vigasz. Nem átlagos egy fantáziavilág, melyben annyi a lehetőség, hogy öröm lenne még több időt tölteni benne. Seth McFarlaine talán még a Family Guy előtt készített egy animációs kisfilmet, amiben azzal a gondolattal játszik el, mi történik, ha a prérifarkas végül mégis elkapja a gyalogkakukkot.
A King rajongóknak ki kell tartania még őszig, talán az Az, majd kielégíti a vágyaikat, ha pedig Elba vagy McConaughey miatt vennétek meg a mozijegyet, akkor inkább nézzétek újra valamelyik régebbi filmjüket, jobban jártok. King a regényfolyamot 22 évesen, egyetemistaként kezdte írni, ezzel indult a pályája. A történet kezdetén láthatunk egy 15 éves fiút (Tom Taylor), akit furcsa rémálmok és jelenések gyötörnek. Ami pedig ezután történik, azt bárki megírhatta volna, aki látott/olvasott már életében három young adult történetet. Itt meg csak egy fáradt faszi, aki legszívesebben hazamenne, és nézné a meccset. Ez bizony testvérek közt is majd' negyed évszázad. A Setét Torony végső soron dekonstrukció, amely nem csak egyszerűen befalja a fantasztikum legjavát, de betüremkedik egyéb Stephen King-írásokba is (pl. Kapunk egy rövidebb összefoglalót a múltjáról, hogy hogyan élt, mit csinált, és hogy mennyire visszavágyik az apjához, de mivel ez csak szenvtelen szövegek szövetén szűrődik át, és nincs megtámogatva jelképekkel, jelenetekkel vagy játékelemekkel, így az érzelmi töltet hatékonysága közel sem tökéletes. Mert vagy az a helyzet állhat fent ilyenkor, hogy minden nézőt úgy kezelnek mintha olvasta volna a könyveket, ezért nem is magyaráznak el benne bizonyos dolgokat, vagy ennek az ellenkezője, amikor is a készítők egy nem Stephen King regényeken nevelkedett néző igényeit is maximálisan ki szeretnék elégíteni, ezért végtelenül lebutítják a történetet, de azért a rajongók kedvéért bedobálnak egy-két utalást is, hogy ne háborogjanak oly nagyon.
Nos, egyszerűbb azt kifejtenünk, hogy milyen nem lett, mert, hogy nem lett jó, sőt nagyon rossz lett! Rolandot maga a torony már nem is nagyon érdekli – micsoda baklövés! Elvarratlan szálak, gyorsan lerendezett monumentális mozzanatok tarkítják a filmet, ami annak aki olvasta az eredeti regényeket, felér egy meggyalázással. Miért feledtétek el atyáitok arcát?
De ha azt nézzük, micsoda film válhatott volna A Setét Toronyból – egy második Gyűrűk Ura akár –, nekünk, rajongóknak, csalódás. Csakhogy ezt a 11 éves Jake szemszögéből teszi: miközben a gyerkőc a film valódi főhőse, a harcos Roland csak (impresszív) küzdőjeleneteket és pár kontextusa vesztett bölcsességet kap. Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre. Ugyanis van olyan jó ez a történet, érdekfeszítő ez a világ és érdekesek ezek a karakterek, hogy több időt, több odafigyelést is megérdemeltek volna. A tini rémálmoktól szenved, amiket lerajzol, és közben New Yorkot szokatlanul sok földrengés rázza meg, ami hősünk szerint azért van, mert álmai valóságosak, és a Setét Torony ostromába remeg bele a Nagy Alma. Ide hallom a kedves olvasó zavarodottságtól összevont szemöldökének neszét: mi van? Gengszterregény vagy pszichothriller: egykutya – Kingnek kisujjában van mindkettő. Legalábbis az első az volt, azt meg nehezen hiszem, hogy a többi nem ilyen lesz. Végül rövid időn belül, 2006-ban mutatták be a filmadaptációját – melyet egyébként nagyrészt Magyarországon forgattak – ami bevételét tekintve a gyártási költsége másfélszorosát hozta vissza, de ugyanazoktól a gyermekbetegségektől szenvedett, mint a regény, hiába vállalt benne szerepet az Oscar-díjas Jeremy Irons, vagy az Oscar-jelölt John Malkovich, ráadásul filmen még inkább kiütköztek az áthallások olyan alkotásokkal, mint a Harry Potter-széria, vagy épp a Csillagok háborúja. Utazása során rengeteg emberrel, helyszínnel találkozik, amik gondoskodnak róla, hogy Roland ne unatkozzon egy pillanatra sem. A cikk megjelenésekor még nincs premierdátuma. A dán rendező meg sem próbált önálló filmet teremteni, pusztán King könyveinek tartalmát csonkították meg, és húzták rá a megmaradt húscafatokat az átlag "agykikapcsolós" mozik sztenderdjének gerincére. Érzelmi kötődés tehát nem nagyon alakul ki, maximum Ina felé, de azt is azért, mert mégiscsak ő a főszereplő.
Nincs is rosszabb annál, amikor ott van a potenciál egy filmben, de az alkotók nem képesek mihez kezdeni vele. A sztoriba belekeveredik még egy látó kisfiú, Jake (Tom Taylor), aki tulajdonképpen a nézők szerepét tölti be, azaz rácsodálkozik Roland és Walter dimenziók között húzódó háborújára, miközben egész jól hozza a tipikusan zavarodott tinit, akinek hiányzik a családja. 15 perce tart a film. De legalább a színészek próbálják mindezt jól csinálni, csakhogy Tom Taylor nagy szemei, Elba egyébként szimpatikus figurája és McConaughey ripacskodása – ami minden más esetben jól állna neki – sem képes megmenteni a semmitmondó sztorit, aminek mondvacsinált konfliktusát máshonnan összelopkodott, már ismert és egyébként teljesen kiszámítható fogásokkal kívánják megoldani. A cselekmény sem tartalmaz semmit azon kívül, amit a következő pár akadály vagy ellenfél megkövetel, nagy katarzisok, fordulatok sincsenek. Ha a Torony ledől, a sötétség akadálymentesen, szabadon áramolhat be a mindenségbe, hogy az utolsó pislákoló fényt is kioltsa abból.
A Setét Torony könyvsorozat lélegzetelállítóan komplex, ambiciózus regényfolyam: Stephen King életművének gerincét adó, három évtizeden át írt történet, ami ötvözi a fantasyt a sci-fi, a horror és a western elemeivel és vadonatúj irányt mutat a műfajban. Miért nem maradunk a vadnyugaton?!
Stephen King 8 kötetes magnum opusa, egész életművének gerince egyszerűen nem összeegyeztethető egy alig másfél órás filmmel. Egy közepesen okos film megpróbálta volna a gyász feldolgozását összefűzni a cselekménnyel, mondjuk azáltal, hogy kiderül, hogy a gonosz ölte meg az apát, így az ő legyőzése egyben hősünk továbblépést is jelenti. Nem tudom kinek az ötlete volt, hogy a neveket magyarosítva szinkronizálják (Roland és Walter), de már a Wonder Womannél is zavaró volt, hogy Dianának hívták a főszereplőt.