Összenőtt, "történelmietlen" kérdésnek vélem én, s a vele kapcsolatban többször emlegetett - akár helyzet- vagy lehetőségfelismerési - naivságot sem akarom egyetlen magyarázatul elfogadni igazán. Fák, erdők, velük nem vitáztam: – fölényesen, legyintve szálltam. Arany-Tóth Katalin weboldala - Versek, prózák: Váci Mihály kötészetéből. Szenvedélyek szenvedő hallgatása; és kitapinthatatlanul belém. Hajózni éjek, emlékek felett, hallgatni egymás mellett és susogni, mint virágok fölött a levelek! Igen, a Még nem elég!, ez a hittől s a tetterőtől lobogó darab, amely a hatvanas meg a kora hetvenes évek nagy-nagy csalásának a szimbólumává lett mára, amiről persze nem Váci Mihály tehet.
Csodálok minden csillagot, holdat, de csak tehozzád igazodom! Előírt tátogású szája, mint partravont halé – mozog, áhítattal figyelnek rája, míg bugyborékolva motyog. Kiemelt értékelések. Számomra az egyetlen éltető-elem; e szféra delejes mezőinek. Tűrjék el a fagyos űrt, - a Valót. Félelmeim sziklái közt, öklömben védve a szívem, mikor a fényben feltűnő. Váci mihály legszebb versei teljes film. Nézd, odalenn, alattunk mélyen. Forrás: Váci Mihály: Utazás Bürokronéziában, Magvető Könyvkiadó, 1978. Váci Mihály: Két Szárny. Ilyen váratlanul májusi jég? Mert ha elfogadjuk - mert Váci is elfogadta, épp a napló tanúsítja ezt -, hogy 1956 a nemzet történelmének morális "záróköve", önmagáról való tudásának kikezdhetetlen viszonyítási pontja, akkor a forradalom leverésére telepedett rend akár verbális igenlése a hazug viszonyrendszer legitimálását, így a vallott eszmény feladását, sőt - ne féljünk a szótól! Mert egyedül meghal szívünk nagy árterein. Ezernyi dühödt öklét rázza.
Hullongó tollak voltunk egyedül, – szárnyak lettünk egymással. Fájó, nehéz az olyan szerelem, amit nemcsak a nyers élvezet éltet: melynek kevés, ha a test meztelen, s fogasra dobva kinn marad a lélek. Vagyunk mi egy-egy szárnya. Jól tudta ezt, és többnyire mosolygással emelkedett a veszélytudat fölé. Minden dolog teszi a dolgát, az érdem elnyeri a zsoldját, a szó olyan, ahogy kimondják, Mi a bajod? Foganni vágyna csírátlan szívünk. Rázza magát, sikolt, pöröl; az asztalon vad díszmenetben. Meggyőződéssel hangoztatta, hogy a klasszikusainktól örökölt formakincs a legalkalmasabb arra, hogy a költői mondanivaló közérthető legyen, és megragadjon az olvasó és a hallgató tudatában. Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell! Váci Mihály - Könyvei / Bookline - 1. oldal. Váci Mihály: Fogadjatok magatok közé. Ürügyet: - ezért szorítom.
Naponként mosolyogni. Erkélyek sötét fedélzetein. Ha belerúgsz, még felvérzi a lábad. Fűzött könyvekbe, dossziékba, tetszés szerint rendezhető. Egymást szeressük már- ne csak magunkat. Jegenyék lángját szítják a szellők, A könnytől ki óv meg engemet? Váci Mihály: Minden Teérted. S szava az "ügyek" elintézhetőségébe s a "dolgok" kimondhatóságába vetett bizalmat.
Mondhatnám ezt is még: ó, harmatos. Ha öröm hív - már vár a kín, - a hinta egyre fel le száll, ha égben vagy, lenn pokol int, s ha mélyben - fentről fénysugár. Váci mihály legszebb versei az. Adj nagylelkűséget: a szerelem - hatalom. Emeli percenkint fejét, és százezer bűzös pofáján. Csak az kell, hogy legalább a szíve tessék! Amíg érik a mag, lassan, jó nap alatt, - könnyű kis pipacsok. Szerelmem, szeresd őket, védd őket - jó ügyész.
Kedves, Te szomorú vagy. Leszállnak a mély barlangokba, a nyílásra zöld szikla hull, torz betűk sora vicsorogja. Élünk, élünk, bár sokszor már érezzük - nem lehet élni! Süvítnek napjaink, a forró sortüzek, – valamit mindennap elmulasztunk. Harangszó ver szíven: mintha bennem zuhogna. Képed fény-virága kinő.
".. észrevétlen tetted. S ha lecsapod – felemelkedve. Ahhoz pedig igazán semmi köze másnak, hogy a magánbajokat odabent hogyan reagálja le az ember; kifelé az a fontos, hogy a többiek hogyan élnek. Kulturális delegáció tagjaként Vietnamban érte a halál. Az erőszakos zsaroló, zsinórba font szörny: – e világra. Váci mihály legszebb verseilles. Halványan derengő plazmái mélyén, aminek társult tenyészetem szövevényén. Sietni síró síneken. Végül is olyan megrongált vesével lábalt ki az ifjúkori veszedelmekből, hogy mindhalálig tartó magas vérnyomás tartogatta számára a minden pillanatban bekövetkezhető halált. Áradtam a világon által, ahogy a sas körözve szárnyal: fény, magasság sodort magával, szinte elébem jött a cél.
Tévelygésekből Rádtalálni; roskadásban Téged remélni; törtetésekből törekedni, törötten is törődni Véled! S alvás előtt egy más ölében. Nem elég megérezni, de felismerni kell! Amiért élni érdemes, mert egyedül. Hanoi, 1970. április 16. ) Tapossa – érdeke szerint. UTAZÁS BÜROKRONÉZIÁBAN - VÁCI MIHÁLY "RENDSZERKRITIKUS" SZATÍRÁJA. Ízig-vérig szociális költő volt, a közösség szószólója, lírai publicista, aki közben a szelíd és érzelmesen átélt magánéletnek, szerelemnek, hétköznapi perceknek finom poétája is tudott lenni.
Bennük lágy ködöket habar, bénító, üdvözítő mámort. Elsőnek, elől indulni el! Valaki már visszakanyarodott. Emberiségnek megtartó igent; a csillagok közé szórt milliók.
Valami irgalmas okot, egy könyörületes, kegyelmes. És azt kerestük-e, amire vágytunk, azt kerestük-e hát, amire szükségünk volt, az volt-e a boldogság, amit kerestünk, a lét célja, értelme, az volt-e a lényeg, amit kerestünk, és kerestük-e végső. Ahogy a kertalját bemásszák. Tudom, szerette a zsoltárokat, de Váci teológiai, metafizikai értelemben nem volt sem "istenes" sem "istenkereső" költő, ezért ennek jóindulatú, ám némileg túlhajszolt bizonygatását terméketlennek vélem. ) Eszményeit - a szólás alkalmának veszélyeztetése nélkül - nem képviselhette csorbítatlanul, a rendszer alapját képező hazugsághoz igazodni kényszerült, s ha tenni akart, a cselekedet a valós morális és társadalmi értékeket. Cédula, ügyek tartozéka. Építenek hidat a vízen, ostromuk egymásra épül föl, nekik nem drága semmi sem. Nem mintha a költő - ha élne! A kagyló – mint dühös ököl, táncol, fenyeget, követelve. Áldozódunk a szerelemben egy életen át, – s valamit minden csókban elmulasztunk. Süvítnek napjaink, a forró sortüzek.
Hasat ereszt, mely földre lóg: – nem kielégültek a többtől, csak nőtt a gyomruk – s most mohóbb. Küzdelmek gólyalábairól. Nehéz veled boldognak lenni, de boldogság veled a fájdalom, a nyíl tud csak így sebezni: ha mélyebbre engedi az izom, nem fáj olyan nagyon. A lépteit: – Hát magamra hagy mégis!