Alvás közben a lélek valóban tevékenysége teljében van, az ember azonban semmit sem tudhat lelkének erről a tevékenységéről mindaddig, míg szellemi észlelőszervei ki nem fejlődtek, amelyekkel azután a körülötte történő eseményeket és saját működését az alvás folyamán ugyanúgy meg tudja figyelni, mint fizikai érzékeivel a körülötte zajló életet nappal. Mert egyelőre tettein, érzésein és gondolatain még az elmúló, elhaló világ uralkodik. Eleinte nehéz elhinni, hogy a megismeréshez valamilyen köze van az olyan érzéseknek, amilyen a tisztelet, a megbecsülés és a többi hasonló érzés.
Ez a gyakorlat talán sorsunk jelenlegi eseményeivel kapcsolatban nem sikerül ugyan, de nem is kell okvetlenül sikerülnie – sorsunk régebbi eseményeivel kell megpróbálkoznunk. A szellemi kutatás folyamán az ember tervszerűen gyakorolja is az ilyesmit. Mi mindent köszönhetünk a természetnek és embertársainknak! Mégpedig azt kell állandóan szem előtt tartania, hogy egy idő múltán már anélkül is tetemes haladást érhet el, hogy az várakozásának megfelelő módon jelentkezne. Közben nem az a fontos, hogy hirtelen változtasson életmódján és állandóan egy ilyen alapos belső hallgatás elérésére törekedjen, hanem azzal kell kezdenie, hogy szándékosan kiválogat erre a célra egyes eseteket és ekkor lassanként, fokozatosan, mintegy önmagától válik szokásává mások meghallgatásának ez az új módja. A "látó" a romboló és építő erők működésébe és a sors folyásába tekint bele. De nem győzzük ismételni, hogy ez az átváltozás eddigi világától nem idegeníti el, semmiképpen sem idegenedik el mindennapi kötelességteljesítése körétől, mivel lassanként belátja, hogy a nagy kozmikus eseményekkel és a magas szellemi lényekkel kapcsolatban van még mit tennie és ebből adódó élménye is. Azokat pedig, akik sok mindent megéltek már élettapasztalataik során és némely vonatkozásban átestek az élet beavatásán, bizonyos megelégedéssel tölti majd el, ha összefüggő magyarázatot kapnak arról, amit egyes élményeik miatt tudtak már ugyan, de ebből eddig aligha alakíthattak ki még egy olyan átfogó képet, ami ki tudta volna őket elégíteni. Értelme világos – mondhatnám – józan kell hogy maradjon minden pillanatban.
Ez komoly könyv, mindazonáltal kevésbé értékelhető azok számára, akik csak az anyagias tudományban, illetve a kézzel fogható dolgokban hisznek. Lelkünk alapvető erői ugyanis életünk egy bizonyos pontján nem egyformán fejlettek. A fejlődésnek ezen a fokozatán ez az eddig rejtett szellemi világ szól a tanítványhoz teljes környezetéből. Be kell látnunk, hogy tapasztalt emberek útmutatásával a helyes meditáló tevékenység jobban célra vezet, mint nélküle. Ha fejlődése során a tanítvány eljutott már arra a fokra, hogy magasabb énjében tud élni -, vagyis inkább a magasabb ismeretek elsajátítása közben – világossá válik előtte, hogyan tudja életre kelteni a szellemi észlelőerőt a szíve tájékán kifejlesztett szervben és hogyan vezetheti keresztül az előző fejezetekben ismertetett áramlásokon. A szellemi kutató a tanítvány haladását sokkal előbb tapasztalja, mint ő maga és mielőtt még a tanítvány a finom szellemi szemek kifejlődéséről bármit is tudna, tisztában van már vele, hogy miként fejlődnek ki. Ebben a helyzetben a lélekjelenlét a fontos.
Ahogyan pedig az operáció után látóvá lett vak ember élete is más lesz, mint előtte volt, amikor még vezetésre szorult, így változtat az ember életén a szellemi iskolázás is, melynek következtében kinövi már a tanítvány, hogy vezessék és saját irányítását neki kell a kezébe vennie. Erre a nyugodt, áhítatos figyelemre annál inkább szükség van, minél magasabb fokra érünk a szellemi iskolázásban. A mondottakból az is kitűnik, hogy az ember belső világa, saját ösztönei, kívánságai és képzetei világa magasabb szellemi látással ugyanúgy külső formákban látható, mint más tárgyak és lények. Akkor majd további tevékenységed javára egy lénnyé válhatunk újra. Célunkat csak akkor érhetjük el, ha ennek az erőnek a megszerzésére komolyan törekszünk. Elsősorban azt tudja megfigyelni, hogy gondolataival és érzéseivel bizonyosfajta szellemi formákra erős hatással lehet, míg másfajtákra egyáltalán nincs, vagy csak igen kis mértékben van hatása. Hiszen a vegyészeiben is szerezhetünk némi ismereteket a rendestől eltérő úton, annak azonban, aki vegyész akar lenni, az általánosan érvényes és biztos úton kell haladnia. Aki magát csak a külvilág termékének, a fizikai világ működése eredményének tartja, a szellemi iskolázásban semmire sem viszi, mert ez az iskolázás azon alapul, hogy az ember lelki-szellemi lénynek érezze magát. Most már tudhatja, hogy miért. Bizonyos gyakorlatok arra valók az iskolázás során, hogy tudatosan hozzák érintkezésbe az ember lelkét a szellemi világgal és nagyjából úgy viszonyulnak az itt következőkhöz, mint a magasabb fokú és szigorú rendszerességgel dolgozó iskolákban kapott tanítás az előkészítő iskola alkalmi tanításához.
Ahelyett, hogy feldolgozná magában, igen könnyen abba a hibába eshet, hogy még utólag is az élvezetet akarja csak teljesen kimeríteni. A belső nyugalom szabályszem, komolyan és szigorúan vett gyakorlását mindaddig folytatnunk kell, amíg a gyümölcse be nem érik. De feltétlenül szükséges ebben a vonatkozásban igazán becsületesnek és őszintének lennünk önmagunkkal szemben. Van benne tehát valami szemmel nem látható.
A meditációval az ember és a szellemiség kapcsolatának átéléséhez emelkedhetünk és ekkor fokozatosan életre keltjük magunkban a bennünk rejlő örökkévalóságot, vagyis azt, ami a születés a halál határain kívülre esik. Lassanként mindjobban eltűnik az álomtudat és az éber állapot közötti különbség. Ha egykor majd csak azt akarná magával vinni a szellemi világba, amit képmásába a múltban szőtt bele, csak részben teljesítené földi feladatát. A fejlődés leírt fokán állóknak azonban nincs "tiltva", hogy mondjanak valamit róluk. A lélek és a szellem az efféle fejlődést megelőzően tagolatlan. Később még arra is gondolok, hogy ez az embertársam más lett volna, ha a velem foglalkozó tanítók az ő fejlesztésén fáradoztak volna. Nem sokkal később azután nem érzi már ezt a gondolati világot az őt környező mindennapi életnél kevésbé valóságosnak. Gondoljunk csak arra, hogy mások élményeit vagy tetteit a mindennapi életben egészen másképpen látjuk, mint a sajátunkét és ez nem is lehet másként, hiszen összefonódnak saját élményeinkkel és tetteinkkel, más élményét és teltét pedig csak szemléljük. A berlini ember önkéntelenül is másképp írja le Londont, mint a párizsi. Az egyszerűség kedvéért azonban egymást követő sorrendjükben követjük a három fokozatot.
A világ erői romboló és építő erők, a fizikai lények sorsa a keletkezés és az elmúlás. Tudnunk kell, hogy az egyes szellemi vagy lelki érzékszervek észlelésterei eltérő jellegűek. I óm Seelenleben und Die Sínjén dér hóhérén Erkenntnis, GA 12. A találkozás a "küszöb második őrével" akkor következik be, amikor a gondolkodás, az érzés és az akarat egymástól való elszakadása kiterjed már a fizikai szervekre is és a köztük lévő kölcsönös kapcsolatot már nem maga e három erő tartja fenn, hanem a fizikai feltételektől teljesen függetlenné vált magasabb tudat szabályozza. Lénye belső gazdagodása csakhamar biztonságot és nyugalmat kölcsönöz külső magatartásának is, megváltozott külső magatartása pedig újból visszahat lelkére. Ezzel kapcsolatban meg kell azonban mondanunk, hogy voltak és vannak olyan szellemtudományos iskolák és egyesülések, amelyek érzékfeletti tényeket kifejező szimbolikus jelek birtokában vannak és így az, akit jelképeik jelentésébe beavatnak, olyan eszközre tesz szert, melynek segítségével a szóban forgó érzékfeletti valóságokra irányíthatja lelki életét. Az emberi fejlődés akkori fokán még működött is ez a nyolc "levél", ez a működésmód azonban csak az akkori tompa tudatállapottal egyeztethető össze. A beavatott egyik legfontosabb élménye tehát az, hogy jobban ismeri és értékeli a fizikailag látható természet igazi értékét, mint szellemi iskolázása előtt, amit pedig éppen azáltal ismert fel, hogy be tudott pillantani az érzékfeletti világokba. Időt kell hagynunk rá, hogy mintegy lelkünkbe hatoljon ez a gondolat és a hozzá tartozó érzés. Document Information. Az ilyen utak igazi mivoltuk szerint sohasem ismertethetők nyilvánosan és csak a beavatott értheti meg, hogy miért nem. Ez a fajta szellemi tanulmányozás a külső tudományok és képességek megszerzésétől csak egy tekintetben különbözik.
Noha az ilyenfajta tükörképek igen gyengék a fizikai életet élő embernél, mégis léteznek és vágybeli adottságokként kísérik, akárcsak a csóva az üstököst. Szellemi iskolázás közben folytonosan ellenőrizni kell magunkat. A szellemi megismerés tanításait előbb meg kell tanulnunk és éppen ezzel a tanulással készülünk fel a szellemi látásra. A leghelyesebb egyre jobban tisztázni magunkban az egyes átélt, valóságos élményeket és megvárnunk, amíg minden erőltetés nélkül adódnak új élmények, a már előbb átéltekhez mintegy maguktól kapcsolódva. A már elmondottakkal kapcsolatban is a legjobb a tapasztalt vezetésre hallgatnunk. A beavatandónak tudnia kell, hogyan hozhat létre ilyen változásokat. A jövőt keli életében valóra váltania és nem szabad ebben megzavarnia a múlt tapasztalatainak. Csak akkor végezzünk ilyen megfigyeléseket, ha már azon a magaslaton állunk, ahol teljesen biztosan tudjuk, hogy a gondolatok valóságok. Ráeszmél, hogy vannak nála is jóval fejlettebb emberek, akik már elérték azokat a fokokat, ahová neki még fel kell kapaszkodnia. A magasabb igazságoknak olyannyira gyakorlattá, szokássá, hajlammá kell válnia, hogy ne is kelljen már mindennapi értelemben véve gondolnia rájuk. Ezekben a vonalakban és formákban semmi önkényes nincs. Ha egy emberrel találkozva a gyengéit ócsárolom, megfosztom magamat a magasabb megismerés erejétől, ha pedig iparkodom szeretetteljesen elmélyedni kiváló sajátságaiba, összegyűjtöm magamban a magasabb megismerés erőit. Lelkünkben az elképzelhető legnagyobb nyugalmat kell ilyenkor megteremtenünk.
A tanítványnak fel kell emelkednie a fejlődésnek arra a magaslatára, amelyen már azt a nézetet vallja, hogy gondolatainak és érzéseinek ugyanolyan jelentősége van. Pedig a mindenség legnagyobb titkaiba önmagunkon keresztül jutunk – más út nincs – a külsődleges segítségek csak eszközök. Saját mivolta bizonyos fokig nyilvánvalóvá lesz önmaga előtt. Azzal, hogy érdeklődése a mindennapi élet iránt csökken, nem annyira jártas benne és "egész nap a szellemi világot kutatja", nem lesz még használhatatlan és ügyetlen az életben, az azonban valóban igaz, hogy az érzékfeletti világban átélt élmények besugározzák fényükkel az ember egész lényét, ami azonban nem vonja el őt a mindennapi élettől, sőt, ellenkezőleg, élete termékenyebb élet, ő maga pedig derekabb ember lesz tőle. Amikor a tanítvány logikátlan gondolatokat hall, agyában nyomban villanjon fel a helyes gondolat, a talán kissé illogikus környezetből azonban ne vonja ki magát szertelenül csak azért, hogy a saját fejlődését segítse elő, de ne érezze indíttatva magát arra sem, hogy rögtön kijavítsa környezetében mindazt, ami logikátlan. Belső világom, lelkem jelentőségteljes voltába vetetett hitem akkor követi a helyes irányt, ha úgy munkálkodom lelkemen, mintha legalábbis ugyanolyan valóság lenne, mint minden külső jelenség és ha elismerem, hogy érzéseimnek a külvilágra ugyanúgy hatása van, mint a kezeimmel végrehajtott cselekedeteknek. Egy új világ csírái keltek ki a haldokló és megdermedő világ romjaiból.