Ott aztán evett-ivott a vitéz, táncolt és mulatott. Mostanig volt, ahogy volt; de ezentúl még nehezebb lesz a dolog. Amint ott bolyongott a tenger partján, találkozik egy szerzetes baráttal. "Hej, mi lehet ez? " Hát a királynénak, miután elvált az urától, egy igen szép fia született, és úgy hasonlított Sirályhoz, mint két tojás egymáshoz. Gondolja a legény, és amint benéz a tövisbokorba, egy barlangot lát ott, annak a szájánál pedig irtózatos nagy köveket. És másnap is, harmadnap is mind azt mondta Sirály, hogy beteg. Adott neki egy olyan lovat, amely felhőket ett, és így szólt hozzá: – Éppen jókor érkezel haza, mert ma van az esküvője annak a leánynak, akiért eladott téged a te édesapád, és mihelyt hazaérsz, meghívnak téged is a lakodalomba. Kimegy, bezárja az ajtót, és veti a keresztet: "Újabb csoda, Uramisten! Nem vagyok én szolga, hogy úgy szalajtson utánam, mint a szolgái után, hanem király vagyok; ezt mondd meg gazdádnak – mondta Sirály király. Egy bolond százat csinál című könyvet.
Egy hét múlva tartják meg a lakodalmat. Sirály pedig olyant csettint az ostorral, hogy leomlanak a falak, amelyek közé zárva volt, veszi a kalapot meg a topánkákat; aztán az ostorral a kezében útnak indul, de előbb még elbúcsúzott a légytől, és könnyes szemmel mondott neki köszönetet. Fogjátok meg, fiúk, tépjétek ezerfelé, és morzsoljátok szét. De ennyivel is maradtak, mert éjféltájban az életvíz megint csodát művelt, és Sirály élő-elevenen kikelt belőle, kirántotta a kardját, és mindegyik sárkánynak levágta a fejét; egytől egyig mindegyiknek, hogy még írmagjuk sem maradt. Ha meglátnák a fiukat, megismernék-e még? Ki tudná elmesélni, milyen öröme volt a rókának, amikor ezt hallotta? Ordítja most is a fősárkány, dühtől tajtékozva. Hallgatott a róka tanácsára, és visszament az elvarázsolt palotába; leteszi a kardját maga elé, előveszi a könyvét, és olvasni kezd. Nézd csak meg, milyen ügyes! Az öregek, amint ezt hallották, azt sem tudták, ébren vannak-e vagy álmodnak. És elbeszéli neki, miként történt a dolog.
Elindult a halász, ment, mendegélt, egészen odáig, ahol, mint mondani szokás, "a kurtafarkú malac túr", elment a Fehér-tengerig, és ott, ennek a nagy víznek a partján bolyongott szegény két esztendeig, folytonosan kutatva, keresgélve, úgy ni, mindent tűvé téve, hogy hátha megkönyörül rajta is az Isten, és egy aranypénzű halat rendel eléje. Úgy tész, mintha nem tudnád? Mindenféle színt váltott, hol mézesmázosan beszélt hozzá, hol gorombán – hiába. Miért nem jöttél erre mostanig? De mondd meg nekem kereken: mire gondolsz? Adjon isten, te asszony. Vasárnap aztán megy a királyné a templomba a vőlegényével, hogy esküdjenek meg, és mennek, mennek nagy kísérettel. Biztosan az lesz a fiú apja, mert igen hasonlít rá. A nősténysárkánynak, aki neked esik ma este, hogy felfaljon, minden ereje abban a három fogában van, ami még megmaradt a szájában. A királyné azonban mindent tudott, és amikor másnap a templomba indult, így szólt hozzá óvatosan: – Nem jössz, Sirály, hogy imádkozzunk?
Elérkezik a falakhoz, bemegy az elvarázsolt palotába, de senkit sem lát. Szó se róla, alaposan beleizzadt a szegény vitéz ebbe a munkába. Akkor aztán megcsendesedett a ló, leszállott a földre, és visszament a vitézzel a királyi udvarba. A sárkányok holttestei aztán a legjobb bizonyságok voltak a királyleány mellett. És derű után borul az ég! Ne volnánk mi képesek lerázni a nyakunkról egy ilyen hitványt? És beszédbe elegyednek.
Hát én azzal mit csináljak? Sirály fejét ölébe vette a felesége, és elaltatta. De ő hallotta, hogy mindegyik mit beszél, és mit fecseg. Sírtak, kacagtak örömükben, aztán térdre esve, könnyek között adtak hálát az Istennek, hogy az ő házukat is örömmel látogatta meg, annyi keserűség után.