A vers negatív képpel és hanghatással záródik: "Ifjuságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek". Elvesztését jelenti:a felnőtt tanácsa:" hajtsd le szépen a fejed" – ez már a végső kizáródás. Istent alkotok, szívem szenved, hogy élhess, hogy teremtsen mennyet, hogy jó legyek s utánad menjek! Kosztolányi: Boldog szomorú dal. Egy nagyon nagy költőt veszítettünk el ideje korán. A vers szerkezete spirális, jó formája az. · József Attila életének utolsó három évét két, egymással ellentétes irányú folyamat jellemzi: helyzete egyre nehezebbé, sorsa egyre kilátástalanabbá válik, költészete pedig egyre nagyobb távlatot, egyre nagyobb mélységeket hódít meg.
A létösszegzés, a bűn és a büntetés, a lelkiismeret vizsgálata az alaptémái ennek az életszakasznak. Tétel: József Attila kései költészetének számvetésversei. "hogy soha el ne jussak ama síkra, elébem te állj". A létező szól a versben önmaga lét-utáni állapotáról. Időszembesítő, önmegszólító, létösszegző vers, amely egy leíró és elemző életrajzot tartalmaz.
József Attila költészete a tragikus párbajnak, a dallam és szöveg, a lélek és a külvilág, a költő és kora egyenlőtlen mérkőzésének példázata. A kezelések sajnos egy időre abbamaradtak, amit József Attila, nehezen tűrt. Rákérdez léte értelmére. A haza az összetartozást szimbolizálja. A felnőtt ember belátja, milyen jelentéktelen: megérti, hogy halandó. A határozószók is utalnak az időszembesítésre: még, már, most, majd, korán, soha, hirtelen stb. Németh G. Béla: Még, már, most (József Attila egy kései verstípusáról), Tankönyvkiadó, Bp., 1977 (In: Németh G. Béla:11 vers Verselemzések, versértelmezések). Határozza meg a jelent. A vers beszélője életét kudarcokkal telinek ítél i. A jövő és a múlt egyaránt negatív, együttesük. Belegondoltatok már abba, miért vetettek önkezűleg véget, látszólag csodás életüknek nagyjaink? Végül kijelöli a jelen feladatát. Gondolatmenete pesszimista.
Fejtő Ferenc, a pszichoanalitikus kezelés alatt álló költőt különösen közelről érintő felnőttség problémájaként értelmezte József Attila: Eszmélet szöveggyűjteményének tizedik szakaszában leírt vonulatot illetően: Felnőtté lenni annyi, mint keresztülesni egy külső vagy belső hajótörésen, az élet kijózanító tanításában részesülni. Ám, hogy mi is történt valójában, mi vezette őt a vagonok közé, azt sűrű homály lengte be. A nyomasztó történelmi helyzet és az egyéni sors kettős szorításában születnek a költemények: Eszmélet, A Dunánál, Levegőt! 1937-ben íródott Balatonszárszón. József Attila utolsó vershármasa: Karóval jöttél..., Talán eltűnök hirtelen..., Ime, megleltem hazámat... - E versek előzményei: - A jóval korábbi Reménytelenül, Lassan, tűnődve című darabja a sorsával szembenéző, magányát tudomásul vevő költői magatartás: " a semmi ágán ül szivem. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet. E versekben tehát a gyermeki felnőtti nézőpont.
Az első versszak így szól: "Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. " A virág a szeretet, a szerelem, a szépség jelképe, a karó. Ő is egy kiemelkedő példa megannyi közül arra, hogy a figyelem és a megbecsülés hiánya mit képes okozni az emberi elmében és lélekben egyaránt. Két, szintén a vasútállomáson várakozó szemtanú szerint Attila is ott állt mellettük, majd egyszer csak felemelte a sorompót, átbújt alatta, és bemászott két vagon közé, ám a vonat hirtelen elindult. JÓZSEF ATTILA: TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN…. A 37-es Tudod, hogy nincs. Létösszegző vers: a lírai én személyes életét mérlegelő és egyben az emberi lét általános kérdéseit is kutató verstípus.
Ezzel szemben élettelen tárgy, az agresszivitásra utal. A költő a létet az ember szabad tevékenységi terepének gondolta, s öröknek, azaz "feleselt" a másvilággal. Ráeszmél, hogy árván és meztelenül áll egyedül a fenekedő és gyarló világon; hogy csak egy élete van, az is nyomorult, rövid, esendő. A vágy, mely idegenbe tévedt. Bocsánat című vers is, melyben csendes beletörődéssel veszi. Ennek előképe költésztünkben Kosztolányi Dezső költészete, akiénél a gyermekkor minden érték hordozója, az ártatlanság, az önfeledt boldogság birodalma, ahová érett férfikora óta visszavágyódik. A jelen állapotából és jövőbeli kilátásaiból kiindulva értékeli a múltat.
Majd egy átkötéssel a Duna-völgyi népek közös múltjába tekint vissza. Tulajdonképpen e témakörhöz kapcsolódnak közvetlenül az anya- és. A bimbós gyermek, az árva, a mostoha az ifjú életszakasza a felidézett múlt, s mindenkor az a jellemző, hogy a vallomást tevő nem azt tette, amit tennie kellett volna.