Nem érted te ezt, öcsém - felelt Cecey a székre zöttyenve -, ennek a papnak a nyelvét vágatta le Szapolyai, nekem meg a jobb kezemet. Mit tett azalatt a gonosz róka? A vitézeink olyan dühösek voltak, hogy Mórénak minden emberét leöldösték. Rabláncon megy oda, és úrrá válik ottan.
Időnkint hátraveti a fejét, mert a haja a szemébe lóg. A félszeműnek porral lepett, fehér strucctoll leng a süvege elejétől hátrahajoltan, csaknem a háta közepéig. No, hát lássuk: mi hírt hoztál? A falábú ember csak a fejét rázta a pap vigasztalására, s keserűen kiáltotta: - Nincs Isten! Valamennyien mélyen aludtak. De végre is sok kéznek még a kő is enged. A nagyobbik láb, amelyiknek széjjel vannak nyílva az ujjai, az a Gergő gyereké. Egri csillagok tartalom röviden. S a két öreg barátságosan nézett egymásra, és összekoccintotta a poharát. Pozarki vagy micsoda. Hiszen ha fiam volna, öcsém, még a kezem is kinőne, mint a ráké. A pap újból megszólalt: - Minek hívtál, ha nem hallgatsz reám? Gergő álmos volt, de nem tudta levenni a szemét az ő törökjéről.
Bosszúságában sírva vakarta a fejét. A tűz magas lánggal égett. Egy lelógó bajuszú, komor akindzsi kis vasszekrényt vett le a kocsiról. Mert mikor ő sírt, azok is sírtak. Egri csillagok olvasónapló megoldókulcs. Én ugyan el nem olvasom. És bevitték a kocsikat, szekereket, jól be, valami öt percig tartó menéssel az erdőbe. Én bizony, öcsém, Kinizsivel kezdtem. Gergő majdnem rávezette a két lovat. Apró karcolások látszottak azon. Csörög az erdei haraszt a lába alatt.
Megy a szürke, megy. No, gyere be a hűvösre, öcsém, ide a tornác alá. Azonban ahogy a lovakat megpillantotta, megállott. Hát mondom: mindezek rabok, szegények. A tűz körül valami húsz különféle török heveredett le. Próbálta újra meg újra, a fogával is. Az asszony bemutatta őt a papnak. Egri csillagok olvasonaplo zsiráf. Tudod is te, hogy azon vette! Gergő csöndesen picsogva ül a pej hátán. A paluba - felelte a kisleány is. Ha sokan vagytok, sokfelé kell osztozkodnotok.
Hallgass, rongyos fattyú - rivall rá a török -, mindjárt kétfelé hasítlak! Jumurdzsák is ott hever. Hát te mért nem eszel? A leányka belekapaszkodik a nyakába. Akkor rossz nyomon járunk. Ez csak olyan kis pöcsétes; nem ország dolga. Ott a pap az ablakhoz állott, és magyarul olvasta a deák levelet: - Kedves sógorom... Különös, tompa hangja volt a papnak. Aztán mi haszna lett volna?
A zarándok sajtot evett. A ló fején hitvány madzag kötőfék. Azonban a szürke össze volt kötve a kis török lóval. Hej, de ihes vágyok - fakadt szóra a cigány, ahogy ott ült mellettük a porban. De biz inkább a német, mintsem hogy a török! A kis, kövér úriasszony ott forgott már a tornácon: asztalt igazított az árnyékra egy cseléddel. A pap búsan állott a tornácon. Isten jósága elkísérhet az utunkon. A törökök csakugyan megállottak.
A Jézus palástja alatt. Dobó kilépett a szobából. Mondja a török, előkapva a dákosát. A kocsikat, szekereket kerítéskörbe állították. Összehítta a vár népét, és biztatta őket, hogy csak tartsák a várat keményen, ő kioson, és elfut segítségért. Ott kezdik vetni a rézkását.
De hogy a manóba is nem házasodtál meg? Cecey meglátta a vitézeket. Öten vannak még kék nadrágos, piros csizmás, fehér süveges janicsárok, három pedig prémes sapkájú, nagy dárdájú aszab. Meggondoltam, hogy nem szólok. A leányka szinte ájult rémületében.
A legény csakugyan nem félt. Ahogy a szürke nagy lomhán megindul, odaszökik, és megfogja a kantárt. Azonban akik elő is jöttek a nagy ugatásra, azoknak a szeme a faluba vágtató öt magyar vitézre fordul. Felelte félvállról Jumurdzsák. Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek. Vizet iszok, ha szomjazok - felelte Dobó. A szürke... - hebegi Gergő síróra torzult szájjal. Csakhamar ott rugódozik és sivalkodik a török ölében. Tegye azt, amit én - felelt vállat vonva Varsányi -, hallgasson. Itt kell maradnunk holnap estig. Hogy beérkeznek a faluba, jobbra-balra forgatják a fejüket, mintha valami csoda volna annak a falunak minden háza. A rabok többnyire fiatal és erős emberek. Igaz - felelte az ember. Meg hogy csakugyan el akarja-e János adni az országot a töröknek.
Kiáltott újból elbámulva. Tisztelendő uram - mondja halkan. Gergő is szundikált már. Gyerünk haza - susogta Gergő. A paprikás a raboknak került, a cigánynak nem csekély örömére. A hegytetőről már látszott a völgyben az esti szürkületbe befátyolozott város. Most már látni, hogy a török csontos arcú, barna ember. Keleten az ég halvány rózsaszínre vált. Aztán következik Alopnica. Gyere, gyere - mondja -, nem bántalak. Cecey... Sohasem hallottam ezt a nevet. Várnunk kell valameddig, hogy állít-e a német erőt a török ellen. Maguk a törökök a nyárson sült cobákokat osztották meg maguk között.
Össze kell várnunk egy jó csapatot. Álljunk meg - könyörgött hátrafordulva olykor -, hadd igazítsam meg a bilincsemet. Jártam ottan - szólalt meg a pap -, sziklavár az, nem palánk. Azzal tovább-baktatott, ki a szérűre. Évica belekapaszkodott a fiú vállába.