A másik kezével Flóráét szorítja kebléhez, s olyan édesen, olyan mosolyogva tekint reá. Ez ellen valóban valami decretumot kellene hozni. A szép gyermek, mintha vigasztalná, simogatja gyöngéd kezével az ifju fejét, mely anyja kezén nyugszik, a két nő épen oly szegény szavakban, miként ő maga. Tiltott gyümölcs 317 rész. Csak ekkor kezdte a septemvir úr Zoltánt figyelmére méltatni. Ne tessék hinni, hogy azért, mintha nem tudtak volna; hanem mivel nagyon koczkáztatott vállalatnak tekinték oly ügyet megkezdeni, hol az alperes egy oly nagybefolyású, oly – érdeme szerint-e vagy nem?
Először eltemetik a halottat, rátapossák a földet kezeikkel, lábaikkal, mintha meg akarnának győződni felőle, hogy csakugyan meghalt és el van jól temetve. A fiatal embert kinzani látszott ez a gondolat, mert csak alig várta, hogy valaki jőjjön a páholyba, azonnal használta az alkalmat a megszökésre, a genialis báró Berzyre hagyva azt a lovagias kötelességet, hogy a septemvirnét mulattassa. Nekem consultálnom kell a patienssel, az eltart soká, egy óráig, kettőig is. Az első alispánnak volt két leánya, a másodiknak volt három: Dániel udvarolt mind az ötnek. Úgy nem illettek ez ifju arczokhoz az irigység, a káröröm kifejezései. Én békességes ember vagyok, én nem szolgálok senkinek salvus conductus gyanánt. De kedves báró, hát mire való ez az öngyilkosság? Én egyszer mint ügyvéd, másszor mint jó barát állok itt önnel szemben; fogadja a mit mondok, úgy, a hogy e két minőség mondatja velem. Hibásan fogja ön fel az életet, uram. Tiltott gyümölcs 414 rez de jardin. A csónak, a tutaj már túl van terhelve, senki sem fér rá több és még annyian vannak. Velős mondatai meggyőzők, határozottak, állításai hozzáférhetlenek. Kiki határozza meg, mennyi pénzre van szüksége? Az sietett nagy készséggel.
Rég elmult már az ibolyák ideje, tüske van ott és haraszt; s aggódva tekint úrnője után, ki egyedül, senkitől sem kisérve, tűnik el előle az erdőben. Általában Tarnaváry úr közelében minden ember oly goromba volt, mint a pokrócz. Annál gonoszabb uram, annál gonoszabb. S ezt mondva, diadalmasan ütött bezárt szekrénye irólapjára rövid tenyerével. Ne örültek volna-e azok, a kik onnan a magasból lenéznek, midőn a boldog ifju kebléhez ölelé régen-régen szeretett kedvesét, a kiért annyit szenvedett, annyit áldozott, a kit elvesztett és visszavívott, a kihez hű volt örökké és a ki által boldog fog lenni halálig? Tiltott gyümölcs 414 res publica. A tanácsos úr iparkodott mosolyogni. Az elvett csónakot aztán feloszták a győztesek egymás között s mennek tovább itéletet, igazságot tartani azok fölött, kik e borzalom éjszakáján a bűnnek virrasztanak. Te nem akartál hozzánk jönni, szólt Flóra mosolyogva, tréfásan, lásd mi jöttünk el te hozzád, s már most elviszünk magunkkal és soha sem eresztünk el többé. A tanácsos úr rögtön jött s meglátva neje felhevült állapotját, aggódva kérdezé, hogy mi baja?
Látom, látom; de az a garantia többé nincs meg rám nézve, tudja kedves hm hm (itt köhögéssel ütötte el a czímet), hogy én nem tartom többé kezem között a pört. Ugyan ne ijeszgessen a tens úr, mikor különben is úgy félek, szabódék a jámbor kisértő lélek, a ki nem volt más, mint a curia kapusa, ki okíratokat másolt szobájában s onnan jött elő nagy reszketve a vész harangjaira. Lehetetlen volt neki meg nem vallani maga előtt, hogy kettő közül ez az igaz ember. Ez világos dolog minden okos ember előtt és mégis a legokosabb emberek egyike nem merte beteg leányát azon szobák közelében hagyni, a hol Kárpáthy Zoltán édes anyja utolsó óráit leküzdé. Azért nem juthatnak ők a mennyországba. Az anya elmosolyodék e hízelgő szóra, tanácsos úr is kezeit dörzsölé örömében; csak azt szerette volna tudni, hogy ki lehetett az az Anjoui Hedvig? Annak más dolga van. Erre azután kijött a pitvarnok, átvette őt Kovácstól, s bevezette a méltóságos asszonyhoz. Ezt pedig ki tudja előre? A míg a pálmafa törzsöke kőszénné válik a föld gyomrában, a míg egyik helyen elhagyja a tenger régi partjait s másutt új medret mos magának, a míg egy nagy világvárost népeivel együtt elfed, eltakar a por és a moha, a -489- míg egy-egy állatfaj úgy kihal, hogy későn előkerülő csontjait a muzeumokba viszik bámultatni, a míg megváltozik az éghajlat, hogy a datolya-pálma helyén fenyő teremhet, hisz ahoz ezer meg ezer esztendő kell! És mindezt én miattam! Különben az engedményt el sem fogadhatnám; de bizonyos vagyok annak jogossága felől, s biztosíthatom önt, hogy a per meg lesz nyerve, s akkor semmi sem álland többé ellent, hogy a barátság eddigi kötelékei a legszorosabb rokoni viszonynyá füződjenek közöttünk és én kedves barátomat – kedves fiamnak nevezhessem.
Az ifjú ingadozott, elveszté önakaratát s végre beleegyezett, hogy anyjával még azon éjszakán elhagyja Pozsonyt, melynek reggelén meg kellett vívnia Dabronival. Emanuel barátunk másfelől csak félfrakk hátrahagyásával menekült egy utána iramodott civilizálatlan szelindek fogai közől, a ki végig hasította nanking mondhatlanját, a mint a sövényen átmászott. Azt én egyáltalában nem szeretem, hogy az én körülöttem levő adjunctusok vagy jurátusok összeköttetésben legyenek olyan pörfelekkel, a kik ellen valami ügyet folytatok. Én is elmegyek, biztatá Vilma, veled leszek. Oh, jól tudta ezt előre Maszlaczky úr, hogy így fog következni, ismerte ő már a maga emberét.
Tökéletesen rendben van, monda Kőcserepy, barátja vállára téve kezét. Térjen kedves unokaöcscséhez vissza, csókoljon neki kezet, akár az orczáját is. Ezért berakatta a folyosót. Az az ember vissza talál jönni s mind rendre gyilkolhat bennünket. A szegény ember reszketett. Erre fontos orczával előlépett az említettük párbajsegédi celebritás s a tárgyhoz mért ünnepélyes hangon elkezdé mondogatni: – Uram!
A tanácsos úgy elnézi, majd a szive szakad meg bele. Mindent meg lehet tagadni, csak az apát nem. Igen, férjhez ment a sírba. Hát fel kell azt akasztani. Maradjon az elégtétel-vevés módja könnyelmű grófoknak, báróknak és más olyan embereknek, a kik fegyverek kezelésére vannak rendeltetve. E néhány pillanata a hallgatásnak, halk zokogás hangjaival átszellemülve, többet mondott, mint a mennyi egy könyvben, mint a mennyi egy szívben elfér. Az keveset tartozik ránk; olyas valami, a mi egy esztendeig élvezte a halhatatlanságot, s azután helyett adott a másiknak, melyen oly feszített erővel küzdöttek az ellenpártok, mintha annak győzelme vagy bukása volna az üdvösség, a mi fölött azóta vagy merőben kicserélték már a véleményeiket, vagy egészen egy véleményen vannak felőle mind a ketten. Mégis, mégis, jobb lett volna neki, ha mindvégig közöttünk maradt volna, egészen családunk tagjának néztük már. Az ilyesmi a spanyol romantika előtt merőben ismeretlen eset.
Zoltán és Szentirmayék a gyászos nap után rögtön eljöttek Pozsonyból, Rudolf bebalzsamozott hulláját magukkal hozva Szentirmára. Arra sincs szüksége többé. Fordulnak az idő kerekei, és nem tudjuk, mit hoz a holnap? Ti, kik ott álltok körül, boruljatok le és imádkozzatok csendesen… csendesen…. Siessetek őt megmenteni. Rudolf odahagyá ősei váracsát, nyolczvan szobájával, nagy viszhangos kő-folyosóival s szélzugásos tornáczaival; oda építtetett lakást a helység közepére, a többi házak közé, s tíz év mulva egész piacz támadt ott körüle, úgy hogy az idegen előtt sokkal inkább városnak fog tetszeni e helység, mint akárhány alföldi háztorlat, a mit mezővárosnak neveznek. Az ifju Kárpáthy már szinte egy hétig ott tartózkodott ügyvédje szállásán s még semmi készületet sem mutatott, hogy máshová akarna menni. A nemesebb lelkü hajósok rég a vész színhelyén vannak már járműveikkel, a számítóbbak pedig várnak még, hadd legyen a veszély még nagyobb, hadd legyen a segély még drágább. Ugyan ne kezdje hát Ádámnál, Évánál! Régen milliomos lehet már az a zsibárus, kitől ezeket a fiscalis úr még ifju korában perköltség fejében elkótyavetyélte, s azóta nem jutott eszébe megújíttatni; szokott ugyan híre járni úgy minden második, harmadik esztendőben, mint a cserebogárnak, hogy a fiscalis úr újra bútoroztatja szállását, sőt újat fogad, mert házasodik; hanem azután csak elmúlik az ismét s marad minden a réginél. Kéjcsónakázásra rossz idő van most. Én visszaadom önnek jószágait és magam elmegyek innen. Ha valakinek drága volt a főváros gondolata, neki tizszeresen volt az. Tűz, hebegé utána a vak leány.
You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at. A fiatal jurátus arcza sápadtabb volt az övéknél. Ime a rózsa kinyilt és ő már halva van. Ez a jeles gát, minőt most is látni még az Alföldön eleget, egy dobogó hídnál végződött, mely nyáron át egy silány kis mocsári eret igázott le, de őszszel vagy tavaszszal ez a kis hitvány patak úgy elhordta rendesen a hidat, hogy a puszta lábaknál nem maradt ott egyéb. Mi hír Szentirmán, mi hír Kárpátfalván? Hogy mertek elmenni hír nélkül? Lóra hirtelen minden cseléd! Hála a Mindenhatónak, ez nem történt meg: ön él és egy szavával, egy megjelenésével megmentheti szeretett leányomat, a ki Istentől egyedüli örömem. A házi asszonyság átengedte helyét az öreg, nehezen halló úrnőnek, s maga a tánczterembe engedé -157- magát csábíttatni, csak egy keringőre báró Berzyvel, azután egy másikra Misztizlávval, meg egy harmadikra Emmanuel barátunkkal és azután még ki tudná hányra és ki tudná kikkel? Nagy kényszerűség idején, ha ki kellett mozdulni kastélyából valamelyik urnak, kilencz réven ment át, a hol -102- mindenütt extra-kompok várták, napokkal előre elküldött lovakat fogtak a hintóba minden rév előtt, s három nap telt bele, míg kivergődött saját uradalmából s eljutott szárazabb földre. Kastélyaik, falvaik ez időben minden idegen invasio elől biztosítva lehetének útaik járhatlansága által s abban mindketten nagy büszkeséget is helyeztek, hogy őket minden bolond idegen útba nem ejtheti, s jószágaikat országút meg nem fertőzteté.
Elhoztad a puncsomat, fattyú? Más ember vesztését veszteségnek híják, az övé mindig rajtavesztés, s az ilyenre mindig azt szokták mondani az emberek: «Nagyon sajnálom, de ugyan örülök rajta. Ugy-e, kedves atyám? Maszlaczky úr elvette a szarvasokat a tányérról, megropogtatá, egyet ketté tört és a szájába dugá: – Felséges szarvasokat sütnek itt Pesten. Csupán a kokánfalvi választók voltak jelen a teremben. Az ifju szót fogadott, s körülhordá távcsövét, egy helyen megakadt vele s oda sokáig nézett. Ha ezt az öreg Nábob megtudná, megfordulna a sírjában; ő még syntaxist sem végzett, s gyűlölt mindent, a mit doctornak neveznek, még a lódoctort is. Meg van-e győződve, kedves barátom uram, sürgeté tovább Maszlaczky, hogy e törekvésre engemet semmi egyéb nem ösztönöz, mint azon végtelen tisztelet, miért ne mondanám: szeretet, melylyel kedves barátom uram és kedves családja iránt viseltetem. Az az előnyünk van, hogy fővádlottak meghaltak és nem védhetik magukat többé.