A teljességgel, a totalitással az ember – az önfeladás nem is egészen örömtelen kísérletei után – egyszerre csak szembeszegzi a személyiségét; a maximummal szemben még korántsem feltétlenül teszi. Aztán, a vécére menet, ami nála mindig nagy szertartás volt, a maga előtt tolt fémstelázsival, a székekbe, kilincsbe, ajtókba. Fegyőreik a szolgáik, és ők szolgálják fegyőreiket. Egy szent szarvas meggyilkolása magyarázat az. De vajon miért teszi ezt?
Bár hosszú beállításokkal és minimalista eszköztárral operáló alkotás, miközben néztem, egy pillanatig sem éreztem azt, hogy mondjuk rá akarok pillantani az órámra. Minden mondatot át kell hatnia ennek a sóvár, ennek az önmaga ellen forduló bűntudatnak. Nem képtelenül ártalmatlan dolog-e ez? Egyébre viszont gondolnom sem érdemes. Felismerése – boldog felismerése – annak, hogy működésemet eszerint valami szükségszerű vezérli, valami, ami az én legsajátabb sajátom. Beckett is az, Camus is, roskatag a festészet, a zene, minden. Az egész filmet körbelengi egyfajta groteszk stílus, ami egyszerre briliáns és frusztráló. Az élet ugyanis – mondhatni – diktátum. Ha a komoly gondolkodást választjuk, nem leszünk-e komolytalanokká? És lehetséges-e, hogy a regény befejeztével történik meg az én külön, saját felszabadulásom? Jorgosz Lanthimosz: The Killing of a Sacred Deer / Egy szent szarvas meggyilkolása. Szelleme lángol, de nem melegít. Másfelől: nem kívánom az inspiráló boldogtalanságot. Baudelaire irracionalizmusa mint a német irracionalizmus igen kellemes ellentéte. Így már azt mondom, hogy van értelme.
A jó stílus mindent igazolhatóvá, a nagy stílus mindent naggyá tesz – egyszóval minden csak stílus kérdése, más szóval minden hazugság. Alighanem azt mondaná erre, hogy pillanatnyilag a viselkedési normák megférnek az individuális célokkal, ám ez csak átmenet, mert ha holnapra úgy változnak e normák, hogy az individuum és a tömeg, a társadalom többé nem férhet össze egymással, az individuum ehhez fog alkalmazkodni, és letesz egyéni céljairól. Kilépve a téli napsütésbe, eljutva a hivatalba, ahol dolgom akadt, hosszan és elengedetten üldögéltem még a két hölgy társaságában, "sztorikkal" szórakoztatva őket, s nem sejthették, hogy csak kétségbeesésemben nem vagyok képes végre felállni a székről. A kiadóban csupa nyájas arc, készségesség stb. Lám csak: ahol megszűnik a kauzális viszonylat (a három kanti a priori közül az egyik), ott mindjárt a törvények is megszűnnek, és előkerül a határozatlansági tényező. Végül higgadtan hátrafordultam az ülésemen, és leplezetlenül, alaposan szemügyre vettem a beszélgetőket: hirtelen elnémultak, és meg se nyikkantak többé – azóta is töröm a fejemet: miért? Mindenki élete félbehagyott és tulajdonképpen sikertelen kísérlet az életre. Egy szent szarvas meggyilkolása - kritika. A film magyar előzetese: Kellemetlenül bevontak a német belnyomorba. Talán ebből táplálkozott az Istennel megkötött szerződés érzése.
Ez a fellebbezés a győztes világhoz mindig meghallgatásra talál. Regényt akarok írni – mit mondok ezzel? « hässlich – rútnak találom a két »K. Sumner nem éri be a moralisták embergyűlöletével: őt a társadalomtudomány is mélyen érdekli. Paradoxon, de e tekintetben Kant radikálisabb: a kritikán kívül semmit sem akarni – ez a mértéktartás az igazi radikalizmus. Az emberi kötődés, az emberi érzékenység a bűn, e mindazonáltal meghatározhatatlan fogalom, a rontás, a jóvátehetetlen szférája iránt; és ez a szféra – mely sorsként érzékelhető – minden egyes ember számára egyformán otthonos. Éppenséggel ebben az esetben – és kivált, hogy egyedül a sajátjába, a picibe, a pirosba hajlandó csak belecigarettázni – a szexuális motívum teljesen világos: no és? A másik ágyon a gyűlölködő fiatalember. KRITIKA: Egy szent szarvas meggyilkolása. S hasonlóképp minden érték – míg csak az értékek nem válnak egyszerre a létnél fontosabbá: ekkor és csakis ekkor történhet valami minőségileg új az emberi históriában; ez lenne a történelem fordulópontja, melytől kezdve az ember lényegileg másként élne, mint addig, egyszerűen nem az immanens ösztön szinten, hanem az értékei szerint, primér létfeltételeiként tekintve őket. Csak a túloldalra kellett átszaladnom érte, így hát tudva, hogy mindjárt visszatérek, bedugtam a kávéfőző villamos dugóját. Nem baloldali, nem jobboldali. Ráadásul szüleim számára is csak nyűgnek érkeztem: éppen válni készülődtek. "…úgy látszik, hozzátartozik a megpróbáltatás lényegéhez, hogy az ember egy útvonalat visszafelé kövessen; s Martin e pillanatban már tudta is, hogy ez nem álom, hanem a jövő valami különös jelképe.
A védekezés kétfajta módozata: átváltozunk a determinációnkká (Kafka százlábújává), mondhatni önszántunkból, és determinációnkat így önnön sorsunkká próbáljuk áthasonítani; vagy fellázadunk ellene, és így válunk determinációnk áldozatává. Lao-ce – Karátson Gábor ajándéka. A város elviselhetetlen, nyüzsgő, arctalan tömegével, katasztrófáival és csődjeivel, mérgező bűzével, mérgező zajával, mérgező erkölcstelenségével. Ha "nép" – már nem azonos azzal a zsidóélménnyel, ami magányt és otthontalanságot parancsol. A szépség a vágy beteljesíthetetlen álma.
Nem akartam rajta változtatni, mert alighanem így termékeny számomra. Az ember életében elkövetkezik a perc, amikor hirtelen önmagára eszmél, és felszabadulnak erői; ettől a perctől számíthatjuk önmagunkat, ebben a percben születtünk meg. Mégis: ha látásmódom mellett kitartok, és nem próbálok belekeverni semmi olyat, amit nem ismerek, amiről nem tudok, akkor világképet alkothatok, és ha ez a világkép nem is a világ képe, de legalább az én világképem lesz: mert hogy milyen valójában – ki tudhatná azt? Hunyt szemmel feküdt és csuklott. Ilyenkor két dolog lehetséges. Hihetetlen tapasztalat halmozódik benne, keserű; egyben keserves tudás. Tévedés azt hinni, hogy az ember utópiák vagy ideológiák szerint él: életéhez válogatja meg a szükségesnek érzett utópiákat (illetve ideológiákat). Esetleg, mondja, felküldhet egy hősugárzót, ha megfelel.