Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja. Ti hű ebek, kerék alá kerüljetek. Shakespeare: 75. szonett (Az vagy nekem…). Tavaszom, hajnalom lakatja. Nagyon szerethet már engem, megtür téged is szivemben. Ver, vagy a döcögő kocsik, vagy játszó gyermekek hada, mely százrétűn kiáltozik, úsznak a csönd-víz tetején, s bukkannak, buknak, mint a nagy.
Homokba írtam kedvesem nevét, de jött a hullám s rajzom elsöpörte: leírtam újra minden betűjét, de jött a dagály s munkám eltörölte. Szabó Lőrinc fordítása/. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár, ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek!
Tavaszunkból, bár öröm koszorúzta, csak egy vigasz maradt, a fájdalom. Én nem tudom mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Sugaras hőssé a bitang is. Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez. Nagy csönd a csönd, néked is szólok, ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek, melegben levehetsz nyakkendőt, gallért, ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is, henem akkor hagy nékem is, én is örökké éhes vagyok. A világ legszebb helyei. Verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár. Derengő rózsa, szomorú, derekán szalmakoszorú.
Ugy hull le rólam, mint ruha. És partra döng; a ligetben ha néma csend borul rám, téged köszönt. Addig hódítgatál cselekkel, Hogy meghódoltál, kis hamis, S ez nékem olyan jól esett, hogy. Vakult szemeknek ég itt Ezerfárosznyi végzet, Én éber toronyőröm Kábulj te is bele! Te vagy bölcse, Mesterasszonya. A nők testén az ékkő úgy vakít, mint Atalanta labdákat hajít. A világirodalom legismertebb szerelmes versei. S ne szád hirdesse ezt, Minden Demosthenesnél. Hallod-e, kedves, újra kinyitnám..... mért nem vagy itt? S lombos tüdőd szép cserjéi saját. Másról a boldog szerelemben --. Mintha szerelmes béka Dús, fülledt nyári réten Lassan, pihegve mászna Szép, szűzi tó fele, Mohón reszketve ajkam Úgy kúszik selymesében Mélyillatú hajadnak Fehér válladra le. Szentségtörő játékot űz! A fagyra tőrt emel az ág. Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. S dicső neved a mennybe fölírom. Csermely: pipacsbúborral habos, aranyhalak raja benn a rozs, illanásuk mosolyodnyi nesz. Mormolgattam: szoknyád szele ez! Somlyó György fordítása]. Ha meg prüsszent lebbenhetsz. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám. És most szívedből szépen. Ott van a lenyomata; örökre látszik. Így folyt köztünk, így folyt sokáig.