»Tisztelt Asszonyom! "Ezekbe az önelemzésekbe azért volt képem bocsátkozni, mert ez ideig egy kritikus se nézett meg jól. " …akiknek nem tudtam szolgálni semmit. Azért talán, mert a kérdező is "szanaszét-szócsontokkal" szólít? Az 1910-es házösszeírás idején a két fiú már az akkori Ferencz József úton lakott, vagy legalább is ott volt házuk, Ferencnek a 46. szám alatt, Kálmánnak pedig a 48. szám alatt. Szilagyi erzsebet levelet megirta. Fölemeli karját és első szavára versbe indul a világ. Irtózatos beteg képzelődés állít itt vádakat, amelyek ma rettenetesek, s állította őket éveken és éveken át, s hordozta magában, átalakította, a sérelem, melyet ő gyártott, erjedt, érett benne, nőtt, alakult feltételezésekké, rágalmakká, elfogultságokká, hogy végül már mindent csak így tudott látni a maga belső gőzölgései miatt, ilyen irányban magyarázott, torzított mindent! "
A feleségét hanyagoló horgász megcsalatik, világgá induló asszonyát légitámadás pusztítja el a vasútállomáson; "azt a büntetést mérte magára, hogy élete végéig horgásszon, de sohase fogjon egy fia halat… Csak ül a lék mellett, s a vízbe lógatja a puszta zsineget. Börtön 1957-ben, cellája közel a halálraítéltekéhez, hallotta a hajnali kivégzés előtt egész éjjel énekelni az ember minden dalát. Ebből a kötetből válogatja a legtöbbet eddig. Valószínűtlen, őrült lakodalmas ház a mai Balkán. Első könyve, Emelt fővel 1953-ból, Summájába egyetlen darabbal sem került. A reménytelen vágyakozást hessegetné, de még a rózsa-holdudvar-aranyöv éroszi ékessége is az öngyilkosság képzetét váltja ki, olyan ez a rész, mint csőd a szeretkezésben, ekkor döbben magára, ekkor szólal meg egyes szám első személyben: "kenderkötél nyakamon" fojtogat, s innen visszagondolva már a klárisok is fojtogatnak. Talán észre sem veszi az ember, mégis hat lelke és gondolkodása mélyéről, meghatározza szokásait, cselekedeteit, öröklődik. Balassi iniciálés cirkalmú kezdésétől nagy magasságokkal és mélységekkel, a szavak reneszánsz arányaival olvastatja magát. Itt pirosra sült malac, pezsgő, bor és mindenféle erős szeszek, amott töltött káposzta, még csak egyszer fejtett pincebor, törkölypálinka a petróleumlámpás szobákban, népházak olajos padlója fölött, kocsmabűzben.
A fehér létra a költőműhely szintjére vezet: "megerősíteni a fehér létra korlátját / a fekete csak verseimbe létezik / a fekete korlátját is megerősítem / le ne zuhanjak", "hiába is menekülnénk a fehér létrán / hiába is menekülnénk fel a mennyezetre / mint mágnespatkóval cipőjükben a marx-fivérek / hiába is menekülnék fejjel lefelé…"; "a rothadt kaptafa előtt celebrálok / Hallom elviszik a fehér létrát / és idetámasztják a fogatlan feketét / a jó részeket gyorsan kiradírozom". Nyelve mai századunk nagy költői után; a perlés nyelve Adyként, Nagy Lászlóként. Bár a szeretet egyformán ragaszkodó. Büszkén megsértődik, mert nem tudja, jó vagy rossz értelmű ez a megállapítás. "A szerelmek / mind Samáelhez térnek…", "árnyéka tükörben / létből létbe vezet". Ezt a nagy vonulatot csak akkor lehet végigjárni, ha az idő megérett magunkban. Az irodalmár Czibor János rokoni figyelmeztetésül mondta: "Téged most egyetlen veszély fenyeget, hogy karriert csinálsz, mint pártköltő! Hamis tettetés nélkül s igaz örömmel nyomom vissza homlokodra a szent koszorut, s azt vallom, hogy az téged illet, nem engemet. Onnan is rá kell kérdeznie a kócos kocsisra: "miért vagy? Hiszen mindenütt csak szállása lehetett, sohasem otthona, valami poggyász a vándorlásban, a hónapos szobákban. A barátságnak nincsenek megbeszélt randevúi; ösztönös együttlét, magyarázatra nem szoruló öröm. Aki egészen az Úré, testnélküli lélek. Hogy a komolyságból a nyelvi, tartalmi iróniaváltást érezhessük, vegyünk két ugyanazon helyzetű verset az első és a legújabb kötetből.
A jelképeket tudjuk és nem magyarázzuk, mert tudomásunk közérthető és megmásíthatatlan. A Bizonyos korlátok és bajok cím alatt, "A voltat és leendőt szétfeszítő tágított jelen"-ben nehezebb megidézni a gyerekkor emlékképeit, "a megrágott kenderkóc-madzag" ízét, a szétdörzsölt kapor szagát az ujjak begyén, látni az asztalt az asztal alól, az akkorit nehezebb mivoltában megélni, mint most beverni egy képszöget, lefotografálni egy gólhelyzetet, bár nagy feladat rászánni magát az életunt öregedőnek. Mit tudtam én akkor, hogy nekem sem? Kezdődhet a műhelymunka, két, különösségében egyenrangú ember levelezése. Mert nem tudok a következő jelenettel mit kezdeni: megállt egy tűzoltó járőr, felelősségrevonóan megkérdezte a hadnagy, van-e engedély? "Színlelni se tudom / a laposság poézisét, de olykor / jó emlékezni: nincs báj önmagától / a költészetbe se, ha nincs hozzá közünk. " Égtek a zsúpos házak, az istállók, a pajták; mire fölocsúdtunk, elmenekültek a németek.
A Tanya-hazámban az évszakok változása sem olvasztja föl a lélek "kontinentális telét", mert a nyár robot, a kötelesség parancsszavai csapkodnak: "jószágaidat etesd, megitasd, ültess, kapálj, horolj, karaszolj! Mégsem haramia a vadonban-versben, isten remetéje inkább, de ugyanazzal az odafordulással, mint "Európa, íme, itt vagyok, / te félelemnek fókusza". Disznóöléskor belefeküdt a halasnyelű bicskába. "én csak magamhoz voltam kegyetlen / és soha nem adtam fel a reményt" – folytatja a Csak elmondani adj erőt sorsához való fohászkodásában. Elképzelem, mennyire szeretne tehetsége szép lugasában megpihenni, úgy szeretni, akár Tamási Áron hősei, pataktisztán, gomblyukában gyöngyvirággal, csikószabadságban dévajkodni pántlikásan a tavaszi mezőn, mámorosodni a havasi fenyvesek örökzöldjétől, illatától. Így a békéstarhosi iskola végül is költőképzője lett.
S milyen kétségbeejtő félreértés, félrelátás, félremagyarázás, micsoda gyilkos rágalmazás! "A lengyel művészetben a régiesség, a népiség és az újság egyaránt erőteljesebb és elmélyültebb, mint ahogy ezt a magyar művészetben tapasztaljuk. A táj csak emberi kapcsolatában értelmes a versben. Talán több hang is egyszerre, s mindig éjfél után, a »nyújts feléje védő kart« után, a »megbűnhődte már e nép« után.
S gyermekmondókás szörnyűség: "Vaszili elment vadászni / ez meglőtte / az hazahozta / Tercsi megsütötte / az icike-picike kapitány mind megette. " Most a verseiről beszélgetek. Metaforái példák a szűkítő középszer ellenében: "Vadkanagyar-döfte alkony", "varrógép-orgona", "Kabátja alatt lopótök: / a Nap szomszédolni kullog, / hurutos fa köhint, dörmög, / gallyat zörget – pincekulcsot", "bajonettbajszú ősz, / tanyák veteránja". Most már azt is tudom, a nyúlház mellől fölfelé tágul a lét; a buzgalom hevében a száj szögletét gyengéden félrenyomó nyelv, a kurjantó hang után hátracsapott fej, s a mindenségre révedő tekintet, "szemét a háztetők fölött az ég felé emelte", s máris égben van, onnan citerál lefelé. Úgy kezdi a pályát, hogy a kiteljesedés többféle lehetőségét ígéri. Sohasem volt a költészet arisztokratája, de érthető az a dilemma, ami egy prózát is író lírikusban mindig fölmerül. Az Egy világ mintája mértani modell, vagyis gyakorlati tanácsok egy modellhez. Eltűnt, akár az orosz költő, ugyanabban a zónában, keresni sem lehet, tilos beszélni róla. Mert éles szociális érzékkel verte meg, áldotta a sors, küldetéstudata azonos az akkor népi szellemi buzgalommal, amely Szántódon is, Csokonai költőhelyén élete értelméről elgondolkoztatta, válaszút elé állította. Lehetne papírmadárból a város, de fontosabb a befejezéshez való időben, a műveletben a megváltozásunk. Nem is egy költő, hanem mi költjük elődeinkkel együtt. S ha a repedt fazék fejfedős, sárgarépaorrú Hóember kifordíttatik a köztapasztalatból, mert "Szeme Tatabánya szene", s fölemelkedik, ha jövője a berzsenyis szárnyas időnek a fonákja: "a hóember / távlata óceán, tenger". Így lett jellemző első korszakára a megvallás, mellyel élete szakadékát próbálja átívelni a teljes bizonytalanság és az elhagyott biztonság között. 255. nov. 3-án ott kellett hagyni édesanyámat.
Nem úgy lehetett abbahagyni már, hogy visszafordul, nincs mire visszamennie, talán szakmunkás lehetne, mint az öccse, ha nem tudatosodott volna benne a tehetsége. Ahol vasakat kell hajlítani, parkettaszögeket cipelni, etetni a villanyfűrészt, esőben dolgozni az őszi mezőn, ott van a hazája, mint a munkásoknak és a parasztoknak. Voltak olyan fordító idők, melyek életszakaszokat szabtak meg. A ritmus és a rím, a fölébresztett nyelv áldozatainak hite és hitele. A Tanya-hazám a könyv tengelye, a poéma felé sorakoznak a versek és onnan oldódnak tovább.
Embert, hajlékot, települést. Bihari Sándor úgy tekinti, olyan tavaszias örömmel éli át az apróság képzeletét, mintha a rügyfakadást hallaná. Az arány valamiképp igaz, a maradandónak tartott versekből kitetszik a líra sajátos képe, de a válogató inkább a szólamok jelzésére, nem a legerősebb, kivételes hang fölmutatására törekedett. Köztudott, tízéves korában egész életre kiható baj érte, sokat szenvedett miatta testben és lélekben, mégis csak általánosítva jeleníti meg, s egyszer említi csupán: "Árokparton járok mindig, / billegőhöz csak ez illik. KOSZORÚS EZREDES "LEVELÉT MEGÍRTA". De a teljes, fölfogható égbolt nyomán döbben akkora versre, mint a Csillagok. Mint ahogy megszűnt Világossal a nemzeti, népi romantika s biedermeier tápláló ereje is, s a líra barokkos epigonizmusba süllyedt. Mert tudja, az igazat kell írni, nemcsak a valódit, a jövőtudat nélkül bizonytalanná válhat. "Voltam orvostanhallgató, bölcsész, csillés, segédmunkás az építőiparban, hengerdében, kagylóesztergályos a Martinban…" A fölsorolásból íratlan is kitetszik Rákosi börtöne.
De a fogyó idő a homokóra apadásában, s az életen túli Ismeretlen arcának egyre határozottabb kontúrjában is föllelhető. Minden olyan későn jutott hozzá, barátai nem voltak, mindenben gyanakodott. Lelkében túlzsúfolt nehéz élet, kitörni, kimondani vágyó. Neki az Árpád-féle honfoglalás többet jelentett Attila és Batu kán világbíró összeomlásánál. Feleségére elég későn talál, házasságát Zsoldos Emíliával szentnek tartja, ugyanakkor rabságnak is érzi. Az ellenség sehol, ténferegnek a katonák. "Samáelt sejtem mindenütt a ködben…" "Samáel meg / az ő vizei mentén elidőzik, / árnyékokkal jelöli homlokunk, és / árnyékokkal körülvett minden forrás, / amire ő hajol, / bár nem látta soha senki. " Lemásolja hát Festetics György levelét, melyben Niklai Bölcsnek nevezi, "akinek dicshirét a halandóságnak köde el nem éri", ő a somogyi Kazinczy, akire szemeit vetni bátorkodik. A lány anyja megtalálta. Nem a szerelem hangján írja meg, mégis szerelmes verset teremt a férfi-nő nyomorúságos egymásrautaltságában. Jelkép a hó a halódó kedvesre, jelkép a nyár, a duzzadó gyümölcsök, hőben az eleven hús, az egymásba telő élet: "Miért irjak verset / ha veled lehetek? Fölborítja a szerkezet statikáját: ANNAK LEHETŐSÉGÉRŐL HOGY EGY HÁZTETŐ AKKOR IS MEGÁLLJON HA A FALAK ÉS A FUNDAMENTUM NEM TARTJÁK AVAGY FÖLÖSLEGESNEK TETSZŐ DOLGOK TUDOMÁNYÁRÓL cím alatt: "Nézőpont kérdése csupán Ha belül ugyanaz a rend van. "
Ennyien – tizenketten – sose szorongtunk a volt »cselédszoba« és konyha terében. A lenti háború fölszállt mása az égben? Az országra ülepedett korszakos ködben sokszor azt hittük, egyedül vagyunk. Ha az ember kör, akkor véglegesen bezárult lehetne. Ezek a szavak annyira társadalmi érvényűek, hogy a középszeren szinte hemzsegnek utána, sokszorosítják és kiviszik a divatból.
Ugyanígy gyakorlom a művészetről, leginkább a költészetről való gondolkodásom megfogalmazását. Az 1. tábori páncéloshadosztály vezérkari főnökeként 1942 októberéig frontszolgálatot teljesített a Don menti hadműveleti területen, ahol aktívan részt vett az 1942 augusztus-szeptemberi hídfőcsatákban. Költői természete újdonságos; a lényeg laboratóriumi analizálása, mikroszkopikus megfejtése, a nyelv széles mezejének birtoklása parádés gyakorlatra tett szert, mintha semmi sem gátolná azt a régi "partot mosó lassu vizet". Vasárnap – Lengyeltóti.