Igaz, hogy a kisházat. Megfogja a kezem, ha sétálni megyünk? Borzalmas dolog lehet az iskola. És ott is lesz szülinap, meg gyermeknapi móka? Nem tudom... ennek most örülnöm kéne? Kovács Barbara – Középsősök búcsúja a nagyoktól. Miért hagynak itt minket, meg ezt a szép kertet?
Most valami olyat kéne mondanom, amit még sohasem mondtam. Sokszor elzavartatok, Mégis jó volt. Együtt játszunk a szünetben, mint most az ovikertben, de akkor már a tanulásban indulhat a verseny! Már sokmindent tudok! Nem biztos, hogy nagyon jó lesz az nekem. Kívánjukn hát nekik szerencsés tanulást, most pedig vidám búcsúzást, ballagást! Etetgettél, öltöztettél, babusgattál, nevelgettél. Szünetben szabad-e felmászni a fára, és van-e gesztenyefa, beállni alája, ha csak kicsit esik a langyos nyári eső, vagy lesz mindenkinél az udvaron esernyő? Nagyok búcsúzó versei.
Tanítottál söprögetni, teríteni, ágyat vinni, kezet mosni, arcot mosni, öltözőben rendet rakni. Igaz, hogy a kisházat mindig elfoglaltátok, mégis ti voltatok a legjobb barátok. Néha azt gondolom, az iskolában talán. Jó volt itt, jó volt itt három évig játszani, most megyünk, most megyünk az iskolába tanulni. Lesz valami jó is, mondjuk néhanapján, például az, hogy tanulunk betűket, és majd én olvasom a kedvenc meséimet. Aztán van mindenféle tudományos műsor, az apu véletlenül néha odakapcsol. Miért szól nekik sok vers. A kanalat nagyosan fogom, a tavaszi zöldségeket tudom, ismerem a hét napjait... az iskola majd mit tanít? Milyen jó volt még az is, ha büntiben álltam, s nem húzta a mázsás táska szegény kicsi hátam! A cipőnket megkötötted, az orrunkat törölgetted, a ruhánkat hajtogattad, fésülgetted a hajunkat. Különben is, kicsit szomorú vagyok, mert el kell mennünk innen, mert mi vagyunk a nagyok! Ballagnak a nagyok, Vajon hová mennek? Itthagyunk, itthagyunk, téged, kedves óvoda, Ígérjük, ígérjük, hogy nem felejtünk el soha! Dadus néni, dadus néni, de kár, hogy már el kell menni!
Sokszor ti voltatok, De mókuskerekezni. Milyen jó volt a homokban alagutat ásni, s a csúszdán, ahogy nem szabad: visszafelé mászni! És az anyukám is eljöhet majd velünk? Tudok én ülve is beszélni!
Minket is hagytatok. Ha jól tudom a leckét, megpuszilgat engem? A nyolcadikosok, szinte bácsik, nénik, csókolomot köszöntök majd véletlenül nékik. Ha szomorú leszek, az ölébe ültet? Ti is kicsik lesztek.
Milyen jó lesz nekem, ha már olvasni tudok, csillagokról, madarakról mindent elolvasok! Igaz, hogy a csúszdáról sokszor elzavartatok, mégis jó volt játszani veletek, ti nagyok! Lesz-e ropi, süti, meg mindenféle torta? Búcsú a dadusnénitől. És, ha majd eljönnek látogatni minket, ők olvasnak nekünk csodaszép meséket. Igaz, a tanulás könnyen megy nekem, van a nyakamon egy okos kis fejem, amibe minden tudomány belemegy, igaz, hogy csak akkor, amikor figyelek. Úgy hallottam, Dani mondta, én ezt nem láttam, száz könyvet kell vinnem az iskolatáskámban, meg még füzetet is, legalább huszat, az egész táskát inkább vinné el a huzat! Középsősök búcsúja a nagyoktól.
Három évig jó voltam szót fogadtam mindig, majdnem mindig azt tettem, amit tennem illik, most kezdhetem előről ott az iskolában, hogy szót fogadjak, jó legyek, és feleljek is bátran! Mindenféle fontos dolgok jutnak az eszembe, hogy például: az iskolában van-e medence? Milyen jó volt alád állni, te nagy gesztenyefa! Igaz, hogy a köribe sose engedtetek, mégis nagyon jó volt játszani veletek! Akkor viszont fel kell állni, a táblához kimenni, de minek? Hogyha sírtunk, vígasztaltál, rosszak voltunk, jól megszidtál, tanítottál szépen kérni, amit kaptunk, megköszönni. Én nem tudok menni, csak futni, rohanni! Kis szívünk visszahúz ide hozzád, óvoda, Mégis inkább elmegyünk, a viszontlátásra! Mondják majd a felsősök. Milyen jó volt nagy melegben a medencében ázni, óvónénit lefröcskölni, pacsálni, ugrákni!
Ősztől pedig már iskolás leszek, illene, hogy ettől okosabb is legyek. Milyen jó volt szaladgálni ebben a nagy kertben, soha az életben már nem lesz ilyen kertem! Mért szól nekik sok vers és búcsúzó ének? Aztán mikor mi elmegyünk oviból a suliba, újra együtt kezdünk majd minden huncutságba. Várjatok csak nagyok!
A fekete pont lesz a bogárnak a hasa, hat kis vonal a lába, és büszkén viszem haza! Szomszéd Laci ijesztgetett: - Majd fekete pontot kapsz! Megkérem aput, intézkedjen már most, mindig nézzünk olyat: fontost, tudományost, állítsa be a TV-t állandóra oda, s maradok óvódás, nem kell az iskola! Miért kell ballagni? De ne búsuljatok, gyorsan megnőttök, az iskolában okosodtok, meg is erősödtök. A tanító néni fog szeretni engem? Mégsem jut eszembe semmi bölcs dolog, csak az: de jó, hogy még óvódás vagyok! Na és, majd rajzolok belőle bogarat! Igaz, hogy a hajónkon. Három évi kedvességed, türelmedet, szereteted, sose felejtük nevedet! Ilyen nagy fám nem lesz nekem, nem lesz többé soha. Ha nem tudok valamit, nagyon megbűntet?
Iskolába mennek, betűket tanulni, sok tudománytól fognak okosodni. Igaz, hogy a labdát tőlünk sokszor elvettétek, mégis sajnáljuk, hogy innen majd elmentek. És igaz, hogy nagyon jó volt az óvóda, emiatt mégis csak jobb lesz az iskola! Nem szeretném itt hagyni az óvódát soha, nem tudom milyen is lesz az az iskola?! De én nem örülök mégse'. Padban ülni, figyelni, számolni, olvasni, mindig csak tanulni, sohasem játszani! Mi most megköszönjük néked. Ballagnak a nagyok, vajon hová mennek, mért hagynak itt minket, meg ezt a szép kertet? Középsősök a nagyokhoz. Jó, jó, tudom, hogy iskolás leszek, de az majd csak ősszel lesz, most minek ünnepeljek? Van-e ott kedves, ügyes dadus néni, aki majd segít a cipőmet bekötni?
Milyen jó volt nekem itt az óvódában, mindig erre gondolok majd az iskolában! Jutka azt mondta, ott nem szabad beszélni, csak akkor, ha kérdez a tanító néni. És új nénik, új bácsik, - tanárok, azt hiszem, jobb volna az óvónénit magammal vinnem... vagy, ami még jobb, tudom a megoldást.